A Force India hamarosan feladhatja 2016-ot

F1

2016. május 21. szombat, 13:24

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

Az F1-es istálló ugyan hozott egy komolyabbnak tűnő fejlesztést Barcelonába, ha ezzel sem lesznek áttörő sikereik, pár versenyen belül áthúzhatják ezt az évet és 2017-re koncentrálhatnak.

Tavaly szezon közben nagyot javult a Force India teljesítménye, ennek és a téli tesztek során mutatott tempónak köszönhetően a nagyközönség sokat várt az istállótól – ettől az elvárástól azonban eddig messze elmaradnak Hülkenbergék. A problémák persze nyilvánvalóak, a tulajdonosi körben meglévő kérdőjelek, Vitaly Mallya ügyei nem segítik elő azt, hogy mindenki csak a saját dolgára figyeljen…

ForceIndiaBahrein

Az istálló ezzel együtt jelentős fejlesztést mutatott be Barcelonában a karosszériával kapcsolatban, de sokan úgy vélik, hogy ez már a 2017-es idényre való felkészülés. Mint ismert, anyagilag az élcsapatokhoz képest lényegesen szűkebb kerettel rendelkezik a Force India és már korábban elmondták a csapat részéről, hogy majd meglátják, mennyire lesznek versenyképesek – csak akkor fejlesztik az idei autót, ha van értelme. Ha nincs, akkor viszont irány 2017.

“Ez a fejlesztés nagyon emlékeztet engem a tavalyi B-autónkra” – utalt az előző idényben elért komoly fejlődésre az istálló pilótája, Nico Hülkenberg. “A kanyar kijáratánál és bejáratánál is sokkal jobb az egyensúly, ezáltal a gumikkal is jobban bánik az autó” – tette hozzá a német Auto Motor und Sportnak.

Ezzel együtt könnyen lehet, hogy az istálló rövid időn belül vált és elkezd a 2017-es autóval foglalkozni – idén nagy eredményekben nem reménykedhetnek az eddigiek alapján, az új szabályok miatt viszont fontos minél előbb törődni a következő verzióval.

Forrás: www.formula.hu – RSS