Montolivo: “Ez az utolsó esélyünk, harcolni fogunk”

A Milan csapatkapitánya, Riccardo Montolivo is részt vett Cristian Brocchival a sajtótájékoztatón az esti Milan-Juventus kupadöntőt megelőzően, ahol elmondta, hogy ez az utolsó esélye a csapatnak, hogy kicsit szebbé tegyék az idényt.

“Ez az utolsó esély a csapatnak, hogy bizonyítani tudjuk a minőséget. A Juventus a mérkőzés esélyese, de a bajnokságban is kiegyensúlyozott meccset játszottunk velük. Jól teljesítettünk és nem érdemeltünk vereséget. Nem kezdjük vesztesként a meccset, harcolni fogunk. Nincs értelme most másról beszélni, ez lesz az utolsó esélye mindenkinek. Mindannyiunknak bizonyítania kell, hogy megérdemeljük a mez viselését. Szükségünk lesz egy erős csapatszellemre. “ – mondta Montolivo az újságíróknak.

“Úgy gondoljuk, hogy jól felkészültünk ezen a héten a találkozóra, így egy jó mérkőzést kell játszanunk. A rossz mentalitás miatt szerepelünk ilyen rosszul, ez viszont ezúttal nem történhet meg. Bacca a mi fő fegyverünk, de csak közösen lehetünk egységesek.”

Mint ismert a csapat a 7. helyen végzett a Serie A-ban, így nem harcolta ki az Európa liga selejtezőt érő pozíciót. Ahhoz, hogy szeptemberben ott legyen a Milan a nemzetközi porondon, este győzni kell a Juventus ellen.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS