A Force India megérkezett a negyedik helyre

F1

2016. augusztus 28. vasárnap, 19:24

Nico Hülkenberg és Sergio Perez kiváló negyedik-ötödik helyezésének köszönhetően az indiai alakulat megelőzte a tabellán a Williamset – a cél: megőrizni ezt a pozíciót az F1-es évad végéig.

Ellentétes utat járt be a Force India két versenyzője a belgiumi versenyen, mégis egymáshoz nagyon közel végeztek. Nico Hülkenberg a rajt utáni kavarodást követően például közvetlenül Nico Rosberg mögött haladt: „Elképesztően jól sikerült a rajtom és az első köröm. Azt hiszem, történt valami Max és a Ferrarik között, de nekem sikerült előnyt kovácsolnom ebből, így a második helyen találtam magam” – fogalmazott a német pilóta.

Hülkenberg saját elmondása szerint remek tempót tudott diktálni a szuperlágy abroncsokon – a közvetlen élmezőnyből nem sokan köröztek azzal a keverékkel a verseny első szakaszában –, s jobban örült volna, ha nincs a piros zászlós megszakítás, s bár egy ideig a dobogóra is látott esélyt, összességében nem csalódott a negyedik hellyel.

ForceIndia_Spa

Ahogy Sergio Perez sem az ötödik pozíció után: a mexikói a kollégájával ellentétben sok pozíciót vesztett a rajtnál, ám utána nagyokat előzve zárkózott fel. Felipe Massával például össze is értek, ám a Force India pilótája szerint jogos, hogy nem kapott érte büntetést:

„Felipe egy nagyon tapasztalt versenyző, így keményen lehet vele küzdeni. Láttam, hogy nekem jobban megy a külső ív, így le is csaptam a lehetőségre, mivel elég sokat töltöttem el mögötte, így kompromisszumot kellett kötnöm a stratégia és a gumik szempontjából. Nem arról szólt a dolog, hogy le akartam szorítani, egyszerűen csak keményen csatáztunk. A Fernando elleni harc során is majdnem lementem a pályáról, de ez benne van, ha kissé használtak már a gumik.”

Spái eredményeiknek köszönhetően az istálló feljött a konstruktőri tabella negyedik helyére – erről így beszéltek a pilóták: „Szeretnénk Abu Dhabi után is a negyedik helyen állni, ez a célunk. Addig viszont még nyolc verseny hátravan, vagyis hosszú még az út. Szoros és kemény csata lesz a Williamsszel. Fontos, hogy megszereztük az elérhető pontokat. Jó csomagunk van, versenyképesek vagyunk, szóval gyerünk!” – fogalmazott Hülkenberg, míg Perez a következőket mondta: „Nagyon remélem, hogy ezt tudjuk folytatni a szezon hátralévő részében. Nagyszerű lenne a negyedik helyen zárni, de ha őszinte akarok lenni, még nem gondolok erre, hiszen rengeteg futam van még hátra.”

Forrás: www.formula.hu – RSS