A Forma-1-es csapatok engedményt kaptak

Felipe Massa az Eau Rouge-ban (Fotó: Holland / XPB Images)

Felipe Massa az Eau Rouge-ban (Fotó: Holland / XPB Images)

A királykategória irányítói a következető jelentős szabálymódosítással elsősorban a sport megtépázott hírnevét szeretnék helyreállítani: a tervek szerint 2017-től a jelenleginél gyorsabb és nehezebben vezethető versenygépek feszülnek egymásnak a Forma-1-ben. A szükséges aerodinamikai előírásokat jövő márciusig kell véglegesíteni, ezért az FIA megengedte az alakulatoknak, hogy a jelenleginél nagyobb kapacitással használják a számítógépes modellezési technológiákat (CFD), korábban ugyanis egyesek aggodalmukat fejezték ki a határidő rövidsége miatt.

„Egyelőre nagyon jól haladunk, október másodikáig pedig még tisztább képet kaphatunk arról, hol tartunk” – mondta a szövetség versenyigazgatója az Autosportnak. „A következő fontos mérföldkő a CFD-vel végzett kutatások eredményeinek megvitatása lesz, most ugyanis extra CFD-időt adtunk nekik; bizonyos értelemben CFD-amesztiát kaptak, hogy alaposabban megvizsgálhassák az aerodinamikai koncepciókat. Már csak arra várunk, hogy a Pirelli adjon néhány becslést az új gumikról” – utal Whitinga nagyobb méretű hátsó abroncsokra, melyek véleménye szerint a tervezett 5-6 másodperces körönkénti gyorsulás felét adják majd.

A másik felét az aerodinamikai módosítások, melyek elsősorban az autó padlólemezével és első, illetve hátsó szárnyával kapcsolatosak. „Fontolóra vesszük, hogy csökkentjük a padlólemez feletti lépcsős rész méretének csökkentését; ez most 50 milliméter, a jövőben viszont megfeleznénk, hogy nagyobb leszorítóerőt generáljon az autó alján. Továbbá szóba került a tavaly betiltott toldalékszárny [az autó hátsó részén található beam wing] használatának újbóli engedélyezése is. Ezek a módosítások pedig, a gumikkal kapcsolatos változtatásokkal együtt meghozhatják a tervezett 5-6 másodperces gyorsulást” – magyarázza a tapasztalt szakember.

Nemrég az is felmerült, hogy az előzések számának növelése végett komolyabban meg kellene változtatni az autók első részének kialakítását, jelenleg ugyanis elég nagy gondot okoz az, hogy  az egyre összetettebbé váló első vezetőszárnyak által keltett légáramlatok a hátul haladó versenygépére is hatással vannak, és nehezebbé teszik az előzést. Egy javaslat szerint a jövőben a padlólemezre kellene bízni a leszorítóerő generálását, mégpedig az 1970-es és az 1980-as években használt szívóhatás modernizálásával; a megoldás mellett több csapat is kampányolt.

Egyelőre azonban úgy tűnik, az első szárnyak a folytatásban is összetettek maradnak, Whiting viszont nem gondolja, hogy komolyabb változások kellenének, sőt szerinte nincs is feltétlenül szükség az előzések számának drasztikus növelésére. „Most elég tisztességes az egyensúly. A technikai oldalon dolgozók többsége úgy érzi, hogy az Előzési Munkacsoport 2008-ban, a 2009-es évadra való felkészülés során nem jutott sokra az előzéseket most meghatározó két tényezőhöz, az állítható hátsószárnyhoz (DRS) és a gumikopáshoz képest. Ezek meghaladják az említett csoport elképzeléseit, és még mindig megvannak. Ha egyesek úgy gondolják, nehezebb lesz követni egymást, növelhetjük a DRS hatását. Ezen a téren nem látok nagyobb problémát” – zárta gondolatát.

Forrás: www.telesport.hu – RSS