A Fradi ujjászületett magyar játékosa: „Az edzőcsere is nagyban döntött abban, hogy maradjak”

A Ferencváros középpályása, Vécsei Bálint Peter Stöger érkezésével ismét formába lendült, így nem csoda, hogy a nemzeti csapatba is visszakerült. Az immáron négyszeres válogatott labdarúgó a Fradi hivatalos oldalán beszélt a válogatottban szerzett élményeiről.

– Hallottam, hogy figyelik a játékomat, szerencsére úgy is ment a játék, hogy jól éreztem magam a pályán, jó visszajelzés, hogy megkaptam a válogatott meghívót – kezdte a 28 éves játékos. – Pozitívan készültem erre, úgy, hogy csak szeretném jól érezni magam, ez nyilván azzal is párosul, hogy teljesíteni kell, de élveztem minden pillanatát. Minden meccsen százszázalékosan kell teljesíteni, az én esetemben ez duplázódott most, hiszen előtte kevesebb lehetőséget kaptam és éreztem, ha megkapom a lehetőséget, akkor élnem is kell vele és szerencsére tudtam is. Nagyon jó érzés volt újra ott lenni a válogatottban és játszani, az kevésbé volt jó érzés, hogy zárt kapuk mögött volt és nem tudtam telt ház előtt játszani, de nagyon jól éreztem magam a pályán. Egy szerencsétlen gólt kaptunk Albánia ellen, a vereség nem jó, de attól egy kicsit pozitív volt ez a meccs, hogy újra ott tudtam lenni a válogatottban. Még egy plusz volt, hogy a Wembleyben is be tudtam állni és ilyen játékosok ellen játszhattam, csapatszinten is úgy tudtunk teljesíteni, hogy az eredményes legyen és felkapta erre a fejét újra az egész világ, hiszen Angliában nem sokan szereznek pontot. Összességében pozitívnak értékelem, az ott szerzett élményeket fel tudom használni a Fradiban is.

Vécsei reagált arra is, mi tartotta őt a Fradiban, miután az előző szezonban alig kapott lehetőséget, 14 NB I-es bajnokin csupán 239 percet játszott.

– Az egy nehéz időszak volt, az edzőcsere is nagyban döntött abban, hogy maradjak és megadjam magamnak ezt az utolsó esélyt. Végig ott lebegett a szemem előtt, hogy bennem több van és tudok bizonyítani ebben a csapatban, meg tudom mutatni, hogy igenis tudok ebben a csapatban játszani. Szerencsére úgy alakult, hogy megkaptam a lehetőséget és tudtam is vele élni. Minden téren fejlődtem, de nyilván még most is lehet fejlődni. Érettebb lettem, taktikailag jobb vagyok, mint akkor. A külföldi és az Európa Liga-tapasztalatok sokat segítenek nekem – zárta a korábban a Leccében és a Luganóban is megfordult középpályás.

EL: Nem bírt egymással a Fradi két csoportellenfele – minden az FTC nemzetközi szerepléséről