A Fradival szóba hozott korábbi közönségkedvencet angol csapat vinné – sajtóhír

Hetekkel ezelőtt számoltunk be arról, hogy bosnyák sajtóhírek szerint az Everton nem hosszabbítja meg Muhamed Besic szerződését, aki így a helyi lapok szerint szabadon igazolható játékosként visszatérhet a Fradiba.

Ahogyan akkor jeleztük, információink szerint az FTC vezetése és a játékos között régóta élő és jó kapcsolat van, és szándék lenne arra, hogy Besic adott esetben visszatérjen, de ez sok tényezőtől függ.

Például attól is, hogy milyen ajánlatokat kap a bosnyák válogatott játékos, jelenleg pedig arról cikkez az angol sajtó, hogy Besicet szívesen látná soraiban az angol másodosztályú Reading is, amely már télen vitte volna a korábbi ferencvárosi közönségkedvencet, de akkor nem sikerült megegyezni – írja a Telegraph.

Veljko Paunovic csapatának jelenleg még megvan az esélye, hogy feljusson a Premier League-be, miután öt pont választja el őket az osztályozót érő hatodik helytől öt fordulóval a bajnokság vége előtt.

Kifizethetik a magyar válogatott szélső vételárát – végleg megveszi a 27-szeres bajnokcsapat