Megerősítve: Aláírt új csapatához hazájában az Újpest korábbi edzője

Ahogy arról elsőként korábban beszámolt a csakfoci.hu,Predrag Rogan aláírta szerződését a szerb élvonalbeli FK Vozdovac együttesénél. Értesüléseinket szerda délelőtt hivatalosan is megerősítette a klub, amely a közleményében úgy fogalmaz, a 46 éves, szuperliga- és nemzetközi tapasztalattal rendelkező szakember vette át a csapat irányítását a szezon hátralévő részére.

A tavaly december végéig az Újpestet is irányító tréner munkáját Branko Mirjacic és Djordje Jorovic asszisztens edzőként, Miroslav Sredic erőnléti edzőként, és Predrag Miljkovic kapusedzőként segíti hétről hétre.

Örömömre szolgál, hogy a stábommal olyan neves klubhoz kerültem, mint a Voždovac, amely jobb eredményeket és helyezést érdemel a tabellán. Azért vagyunk itt, hogy új energiával és elkötelezettséggel vezessük vissza a Voždovacot a bajnokság első nyolc csapata közé – nyilatkozta az együttes honlapjának az újdonsült vezetőedző.

A Vozdovac márciusban és áprilisban kiábrándító eredményeket ért el: az elmúlt hét meccsén csak egyszer nyert a két döntetlen és a négy vereség mellett, így 38 ponttal a 11. helyen áll a szerb első osztályban (Super Liga), két ponttal a már kieső helyen lévő Rad Beograd előtt. Legutóbb 1-1-es döntetlent játszott a Proleter ellen.

Rogan a korábbi csapata, a Topolya ellen mutatkozhat be a kispadon vasárnap.

Kifizethetik a magyar válogatott szélső vételárát – végleg megveszi a 27-szeres bajnokcsapat