A Gladiátorok uralják a keletet, a Farkasok a nyugatot

A Budapest Wolves játék nélkül nyert, míg a Gladiators lenullázta a legjobb támadósort az U19-es bajnokság alapszakaszának záró fordulójában.

Négy csapat számára folytatódik majd a bajnokság, de az utolsó kör előtt még nem dőlt el, hogy kik szerepelnek majd hazai pályán. A legrövidebb életű meccs az volt, ami el sem kezdődött, hiszen a Young Guns United-Budapest Wolves meccs elmaradt, miután nem jött mentő a találkozóra. Így a Farkasok automatikusan 20-0-val megnyerték a csoportot.

Nagy Balázs (88) és Béres Máté (17)

Azon a napon viszont volt egy keleti rangadó a Nyíregyháza Tigers és a Miskolc Steelers között, amely pótolt minket mindenért. Ugyan a helyezésen kívül nagyobb tétje nem volt a mérkőzésnek, de egy kiváló párharcot láthattak az NyVSC pályára kilátogatók. Az első félidő után a vendégek vezettek. A Tigrisek Dobránszky Joel révén megszerezték a vezetést, de Baranyai Péter egy touchdownnal, Bodnár Benedek irányító pedig egy kétpontossal fordított. Az Acélosok 8-6-ra vezettek, de elvesztették Bodnárt. A Miskolc nem tudott így jelentős támadásokat vezetni, de a Tigers igen. Nagy Balázs ezután három elkapott touchdownt is szerzett és egy hatpontost érő átadást is jegyzett. Utóbbit Dobránszky Joelnek dobta a mérkőzés utolsó és egyben látványos percében, amikor is a speciális egység és a védelem is nagy játékkedvvel játszott. Főleg Béres Máté, akinek a találkozón két labdaszerzése volt. 32-8-ra nyertek a Tigrisek és ezzel összesítettben a hatodik helyen végeztek.

Fotó: Szabó Celesztina

Nyíregyháza Tigers-Miskolc Steelers 32-8 (6-0, 0-8, 6-0, 20-0)
Pontszerzők: Nagy Balázs 3 TD, Dobránszky Joel 2 TD, Lipcsei Péter 1 PAT, illetve Baranyai Péter 1 TD, Bodnár Benedek 1 PAT.

DSC_0707

Vasárnap viszont a legjobb támadósorral rendelkező Budapest Cowbells fogadta a Gladiators-t, ami egy igazi ínyencségnek számított a Keleti csoportban. Meglepetésre elmaradt a nagy küzdelem, mivel a cívisvárosiak magabiztos és szinte hibanélküli játékot produkáltak. Az első félidő után egy safetyvel és Németi Soma, illetve Kovács Ádám touchdownjával vezettek a vendégek 14-0-ra. Ekkor a Cowbells-nek egy, míg a Gladiators-nek két interceptionje volt. A harmadik negyedben a védelmek kerültek előtérbe, újabb pontok nem születtek. Az utolsó játékrészben Gréczy Balázs és Szabó Bálint is letette névjegyét. 28-0-ra győzött a Gladiators és ezzel hazai pályán játszhat az elődöntőben.

Fotók: Váradi-Király Fotó

Budapest Cowbells-Gladiators 0-28 (0-2, 0-12, 0-0, 0-14)
Pontszerzők: Németi Soma, Kovács Ádám, Gréczy Balázs, Szabó Bálint 1-1 TD, Cowbells 1 S, Kovács Ádám 2 XP.

45364072_2298669363540465_655690671142731776_n

A Fehérvár Enthroners is parádés játékkal búcsúzott az U19-es szezontól. Móré Gergő remek egyéni teljesítményt nyújtott a találkozón. Négy touchdownt is szerzett az összecsapáson és két kétpontost is összehozott. Mellette még Kolonics Balázs egy TD-t, míg Marx Mátyás egy kétpontost is hozzáadott a csapat pontjaihoz. Az utolsó játékrészben Bodnár István még szépített a Tatabánya Mustangs-nak, így lett a végeredmény 36-6.

Fotó: Enthroners facebook

Fehérvár Enthroners-Tatabánya Mustangs 36-6 (14-0, 8-0, 14-0, 0-6)
Pontszerzők: Móré Gergő 4 TD, Kolonics Balázs 1 TD, Móré Gergő 2 PAT, Marx Mátyás 1 PAT.

Forrás: http://mafsz.org – RSS