A Győr és a NEKA a döntőben

A Győr és a Nemzeti Kézilabda Akadémia vívja a finálét a Szigetszentmiklóson zajló leány-serdülőbajnokság nyolcas döntőjében, míg a harmadik helyért a Debrecen vár a Vasasra.

reb Két-két csoportmérkőzés és a két elődöntő jelentette a csütörtöki programot a leány-serdülőbajnokság szigetszentmiklósi nyolcas döntőjében. Az A csoportban már reggel komoly izgalmakra volt kilátás, hiszen kilenctől hibátlan csapatok mérkőztek meg egymással. Végül a címvédő NEKA 29-22-es vereséget szenvedett a tizenegy gólig jutó Pál Tamara vezette Győrtől, így csoportmásodikként jutott az elődöntőbe.

neka_donto

Címvédésre készül a NEKA

A két utánpótlás-nevelő bázis nem utoljára csapott össze, hiszen a fináléban ismét ők találkoznak, de előbb nézzük a további történéseket.

A B jelű kvartettben a Vasas csaknem kétszer annyi gólt lőtt a záráson, mint a Kozármisleny (29-15), így a fővárosiak a Győrhöz hasonlóan hibátlanul léptek a négy közé. Időközben kialakultak az alsóházi helyosztók párosításai is: a két négyes harmadikja, az FTC-Allimax és a Kozármisleny az ötödik, míg a csoportnegyedik Szeged és Euronovex USE a hetedik helyért lép pályára pénteken.

Csakhogy két, jóval érdekesebb mérkőzés is vár a péntek délelőtt (11:30) és kora délután (12:45) a Szigetszentmiklósra látogatókra: az elődöntőben Győr 26-23-ra legyűrte a Debrecent, míg a balatonbogláriak 22-16-ra múlták felül a Vasast, így a csoportrangadón elszenvedett vereségért a fináléban vághat vissza a NEKA a Rába-partiaknak.

Péntek délután a csoportmérkőzésekkel megkezdődik a fiúk programja is.

Az élő közvetítést itt tekintheti meg, míg az eredményeket ezen a felületen találja.

Serdülőbajnokság: 1. nap

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS