A győzelem tudománya

Mindkét pénteki mérkőzését rendkívüli izgalmak közepette nyerte meg az U15-ös jégkorong-válogatott a kaposvári Négy Nemzet-tornán, és szombaton döntőt játszik az olaszok ellen.

Pusztai Viola Lám, gyorsan változnak a dolgok. S hogy mennyire, arra az U15-ös jégkorong-válogatott a kaposvári Négy Nemzet-tornán az olaszokkal játszott mérkőzése a legjobb példa. Az ellenfél negyven perc alatt kemény munkával várat épített, a magyar fiúknak azonban öt perc is elég volt ahhoz, hogy porig rombolják.

Egészen pontosan húsz percig szilárdan védte a harmadát a magyar csapat, ami igaz volt az olaszokra is, hiszen az első harmadban nem esett gól egyik oldalon sem. Aztán az első téglát Lorenzo Martinelli helyezte az alapokra, Davide Bossi pedig tovább építkezett, csak éppen az olasz zászlót nem tudták kitűzni a vár tetejére.

A csapat nem először mutatta meg erejét Fotó: Szombathelyi Beáta

A csapat nem először mutatta meg erejét  •  Fotó: Szombathelyi Beáta

A harmadik harmad elején ugyanis komoly támadás érte őket, s bizony Filep Zsombor találata meg is rogyasztotta a védelmüket, hiszen a magyar fiút alig három perc múlva ismét ünnepelhették a társak. Öt perccel a meccs vége előtt pedig már Roczanov Zsolt nyakában lógtak, aki nemcsak vezetést, de győzelmet érő gólt ütött. A magyar válogatott 3-2-re nyerte meg a találkozót.

A pihenésre még kevesebb idő jutott, mint az előző napon, hiszen a fél egyes meccs után ötkor ismét jégre léptek a fiúk. A szlovénok az első napon hosszabbításban happolták el a győzelmet, ideje volt visszavágni nekik, már csak a tét miatt is. Ami nem más volt, mint a döntőbe jutás.

Az első harmad ugyanazt az eredményt hozta, mint a délutáni mérkőzésen, azaz egyik csapat sem tudta feltörni a másik védelmét. A másodikban meg jött a magyarok „mumusa”, Zan Primovic, aki a csütörtöki meccsen három gólt is szerzett, és most ismét betalált. A válasz csak tíz percet váratott magára: Szűcs Ádám egyenlített.

A felek a folytatásban sem bírtak egymással olyannyira, hogy az 1-1-el végződő rendes játékidő, majd a hosszabbítás sem hozott döntést. Jöhetett a szétlövés, amelyben a magyar csapat bizonyult jobbnak, így szombaton Olaszországgal döntőt játszik Kaposváron.

U15-ÖS NÉGY NEMZET-TORNA, KAPOSVÁR
Magyarország–Olaszország 3-2, Ausztria−Szlovénia 6-2
Elődöntő: Magyarország–Szlovénia 1-1, szétlövésben 2-1, Olaszország–Ausztria 4-2
Döntő: Magyarország−Olaszország szombat, 12.30

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS