A Haas nem adja fel: a Toro Rosso helyére pályázik

F1

2016. szeptember 11. vasárnap, 09:19

Bár a legtöbb csapat már 2017-re koncentrál, az amerikaiak célkeresztjében ott van a kisebb bikás alakulat, és mellettük szól hogy a VF-16-osban új Ferrari-motor muzsikál.

Az újonc amerikai istálló jelenleg 28 ponttal a nyolcadik helyen áll a konstruktőrök között, mely 17-tel kevesebb, mint a Toro Rosso legénysége által gyűjtött termés. Amíg a Red Bull fiókcsapata a nyár folyamán is egészen szépen muzsikált (Carlos Sainz fontos pontokat szerzett az Osztrák, Brit és Magyar Nagydíjakon), a Haas utolsó top 10-es befutója Spielbergre datálódik, ahol Romain Grosjean hetedik helyre vitte be a csapat autóját. Günther Steiner csapatfőnök szerint nagyon nehéz dolguk lesz, de mindent megtesznek annak érdekében, hogy a hátralévő hét tengerentúli futam során jobban teljesítsenek a faenzai alakulattól.

„Meg fogjuk próbálni elkapni a Toro Rossót” – idézte az olasz szakembert az F1i.com. „Muszáj célokat magad elé állítanod, hiszen ha csak azt mondjuk, hogy tanulni akarunk, igazi célkitűzés nélkül, az túl könnyűnek hangzik. Fantasztikus lenne elkapni őket, de nehéz lesz, hiszen nem igazán lehet bekerülni az első tízbe anélkül, hogy az öt nagycsapatnak ne legyen problémája. Ha a 10. helyen végzel, az akkor is csak egy pontot jelent. 17 pont a lemaradásunk, de megpróbáljuk a legjobbat kihozni belőle.”

Steiner szerint a Haas autója, a Ferrari-alapokon nyugvó VF-16-os teljesítmény terén ugyanolyan, ha nem jobb, mint a Toro Rosso STR11-ese, de ez lehet, nem lesz elég ahhoz, hogy meg is előzzék őket a tabellán. „Azt kell mondjam, hogy az utóbbi három versenyen jobbak voltunk, mint ők, az eredmények alapján egyértelmű, hogy előreléptünk. De nem az jelenti a nehézséget, hogy legyőzzük őket, hanem másokat is le kell annak érdekében, hogy pontokat szerezzünk.”

A Haas első szezonját több probléma is hátráltatta, többek között a karosszériagyártóval, a Dallarával sem jutottak mindig egyezségre – Steiner szerint azonban ezek a nehézségek idővel ugyan, de megszűntek. „Úgy vélem, rengeteg dolgot meg tudtunk oldani. De mivel rengeteg a munka, sosem lehet mindent 100%-osan. Ami azt illeti, jó a kapcsolatunk, és sokat tanultunk az elmúlt egy évben. Azon a téren, hogy mit csináljunk, és mit ne csináljunk – mármint hogy hogyan tudjuk hatékonyabban végezni a munkánkat. Nincs különösebb probléma a Dallarával.”

Forrás: www.formula.hu – RSS