Sikernap, csetepatéval

Remekül folytatódott a prágai Torma-emlékverseny a magyar ifjúsági ökölvívóknak. A második napon rendezett elődöntőben a kilenc szereplőnkből hatan győztek. A három vereség közül az egyik viszont kishíján a verseny végét jelentette a válogatottnak. Hogy miért, azt Füzesy Zoltán szövetségi edző mondja el.

Majer Dániel Remekül folytatódott a Prágában zajló Torma-emlékverseny az ifjúsági ökölvívó-válogatottnak, ez elődöntő kilenc magyar szereplőjéből hat nyerni tudott. A kezdet azonban korántsem volt biztató, Szaka István veresége után majdnem véget ért a küzdelem a Füzesy Zoltán vezette magyar csapatnak.

Szaka István méltatlan veresége kishíján botrányba fullasztotta a versenyt Forrás: monokli.com

Szaka István méltatlan veresége majdnem botrányba fullasztotta a versenyt  •  Forrás: monokli.com

A szombat délelőtti városnézést követően az azonos súlycsoportban, az 52 kg-ban versenyző Virbán Martin és Szaka István kezdte az elődöntőt. Előbbi a cseh Marek Mirgától szenvedett 2-1-es vereséget, miután „elszúrta a mérkőzését”, korán kihajtotta magát, és elfáradt. A Füzesy Zoltán szerint rendkívül jó erőnlétnek örvendő Szaka István az első menetet elvesztette a román Sebastian Arbuz ellen, a másodikat és a harmadikat viszont megnyerte, a magyar stáb legnagyobb megdöbbenésére viszont 3-0-s vereséget szenvedett.

„A román főzsűri miatt egyszerűen odaadták a románnak a mérkőzést, óriási csalást követtek el. Azon gondolkoztunk, hogy az egész csapattal visszalépünk, és befejezzük a versenyt, végül azonban nem tettük. Ez jó döntésnek bizonyult, mert attól kezdve majdnem minden versenyzők nyert” – mondta, még mindig ingerülten Füzesy.

Botos Károly (64 kg), Pallai Kevin (75 kg), Baranyi Péter (81 kg) és Kocsis Richárd (91 kg) egyaránt 3-0-ra múlta felül aktuális ellenfelét, Kozák László (69 kg) és László Szilárd (75 kg) 2-1-re nyert. Egyedül Cservenka Róbert (64 kg) kapott ki technikai K. O.-val a harmadik menetben a cseh Patrik Balážtól.

„Hasznos mérkőzések voltak, amelyek a gyerekek fejlődését szolgálták. Azért sem léptünk vissza, hogy bokszolhassanak” – nyilatkozta Füzesy. A vasárnapi döntőben két párosításban is magyar küzd magyarral, így a hét aranyérem helyett öt lesz a maximálisan elérhető. „Ezeket a mérkőzéseket is lebokszoljuk, nem árt a ringben töltött idő.”

TORMA-EMLÉKVERSENY
Elődöntő
52 kg: Marek Mirga (cseh)–Virbán Martin 2-1
52 kg: Sebastian Arbuz (román)–Szaka István 3-0
64 kg: Patrik Baláž (cseh)–Cservenka Róbert technikai K.O. a harmadik menetben
64 kg: Botos Károly–Andrea Scarda (olasz) 3-0
69 kg: Kozák László–David Kotrč(cseh) 2-1
75 kg: Pallai Kevin–Václav Zadák (cseh) 3-0
75 kg: László Szilárd–Martin Kubát (cseh) 2-1
81 kg: Baranyi Péter–Sebastian Grebecki (lengyel) 3-0
91 kg: Kocsis Richárd–Radosław Wicher (lengyel) 3-0

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS