Az újságírók élete kettős mederben zajlik. Vannak előre leszervezett témák és vannak olyanok is, amelyeket váratlanul hoz maga az élet. Ez utóbbi esetek egyike a napokban történt meg velem, amikor Szabó Gabriella (35) háromszoros olimpiai bajnok kajakozóval futottam össze egy rendezvényen. Mivel annak idején én voltam az a szerencsés fickó, aki vagy húsz éve, a Csanádi Árpád Általános Iskola és Gimnázium tanulójával – a szép emlékű, egykori iskolaigazgató, Schlegel Oszkár közvetítésével – először beszélgethettem, mint reményteljes, fiatal sportolóval és írhattam is róla, így egyértelmű volt, hogy „elkövetek” vele egy aktuális beszélgetést.
– Mikor volt az utolsó edzése, ameddig még az olimpiai keret tagjaként készült az ötkarikás játékokra?
– Ha jól emlékszem, 2020 május 22-én – válaszolt kapásból Gabriella. – A döntés lehetősége már korábban felvetődött, amikor a tokiói játékokat egy évvel elhalasztották. Én már akkor úgy gondoltam, hogy ez a plusz egy év nekem nem fog „végigmenni”, de nem akartam elhamarkodni a döntést. A hosszú alapozás vége felé mindinkább elhatalmasodott rajtam ez az érzés, amihez adalékokként további apróságok is hozzájöttek. Ezért ezen a bizonyos napon, délután jutottam el az egyértelmű elhatározásig.
– Bizonyára nem volt könnyű meghoznia ezt az életét alapjaiban felforgató döntést?
– Ha valaki 25 évet eltölt egy elég zárt világban, amikor csak a következő edzés vagy verseny jelenti a célt, miközben távolabbra még ideje sincs gondolkodni, akkor egy ilyen változtatás korábban elképzelhetetlen fejlemények elé állítja az embert.
– Hogyan sikerült a beilleszkedés az alapvetően más feltételrendszert kínáló civil életbe? Amikor befejezettnek nyilvánította az aktív sportpályafutását, akkor már a fejében volt az élete következő szakászát meghatározó, konkrét terv is?
– Olyannyira nem tudtam, mihez is szeretnék kezdeni, hogy erre a kérdésre mindmáig nem tudom megadni magamnak az egyértelmű választ. Én sok év elmaradt szabadságát egyben vettem ki, ami azt jelenti, hogy immár másfél éve semmilyen kötelezettséget nem vállaltam. Kipihentem magamat és igyekeztem egyenesbe hozni a korábban félbeszakadt egyetemi tanulmányaimat. Örülök, hogy már hat félévem megvan a jogi diploma megszerzése felé vezető úton. Sőt, a hetedik félév tárgyaiból is „csipegettem”, tehát már a felénél kevesebb van hátra. Ezt a diplomát mindenképpen meg szeretném szerezni, miközben folyamatosan öröm tölt el, ha visszagondolok sikerekben gazdag pályafutásomra. Ha zuglói lakásomban gyönyörködhetek a három olimpiai aranyérmemben.
– A folyamatos rivaldafényből kikerült, ezt a változást miként viseli el?
– Ez nem jelent gondot, magam nem keresem a közszereplési lehetőségeket. Ha bárhonnan megkeresnek, azt örömmel veszem és eleget is teszek az ilyen meghívásoknak, de olyasféle hiányérzet nincs bennem, hogy bárcsak többször szerepelhetnék.
– Ha megszerzi az áhított diplomát, ma úgy gondolja, hogy a jogi pálya felé navigál majd?
– Ezt igazán nem tudom megmondani, mert két év alatt is rengeteg változáson mehetek át. Közben igyekszem sportos életet élni. Hetente 5-6 alkalommal is elmegyek futni, többször úszom is, a néhány kilométeres távolságokra gyakran kerékpárral indulok neki. Szóval ami korábban megvolt az most is megvan az életemben, csak a fontossági sorrend változott. Mára ugyanis a futás lett a legfontosabb az életemben…
(jochapress / Jocha Károly)
Post Views: 38
