A HELL drift pilótája lett 2015 King of Touge bajnoka!

Egyéb

2015. szeptember 3. csütörtök, 16:10

György Szilveszter, a HELL Racing Team drift versenyzője a magyar bajnoki cím mellé idén a rangos európai versenysorozat, a King of Europe különleges, hegyi szériájának, a King of Touge-nak az újdonsült Európa-bajnoka!

A 2015-ös szezonban – ahogyan azt a HRT szokásos éves csapatbemutató sajtótájékoztatóján tavasszal is elmondta – elsősorban a nemzetközi futamokat célozta meg a magyar bajnok drift pilóta, György Szilveszter. Méghozzá sikeresen, hiszen több európai versenyen is a dobogóra állhatott a HELL pilótája. Európa legrangosabb drift sorozata, a King of Europe különleges „hegyi” változatában – ami remekül ötvözi az „illegális” utcai versenyek hangulatát a profi környezettel és háttérrel – Szilveszter az első futamtól kezdve remekül szerepelt. A sorozat utolsó, hazai fordulóját, két első, és egy második helyezéssel a zsebében várhatta, így még magabiztosabban tudott a szurkolói előtt versenyezni.

Hell Drift bajnok

A sikert a közönségkedvenc pilóta egyrészt az üzembiztos versenyautójával indokolta, hiszen a korábbi években ez okozta Szilveszternek a legtöbb fejtörést, valamint csapatát is megdicsérte, hiszen az összeszokott team kiválóan teljesített a hegyi terepen is. „Gyerekkorom óta imádom a hegyeket, és mivel már korábban itthon is részt vettem hasonló versenyen, így nem is volt kérdés, hogy a King of Touge-t nekem találták ki. Örülök, hogy felfedeztem a King of Europe sorozatnak ezt a különleges szériáját, ahol a legvadabb pilóták indulnak és remek ötvözete a hegyeknek és a küzdelemnek.” – mesélt a drift versenyek Magyarországon még kevésbé ismert és népszerű változatáról Szilveszter, aki a pro futamok mellé ezt is bevállalta. Franciaország, Svájc és Lengyelország után a King of Touge hegyi erőpróba utolsó fordulójára Magyarországon került sor, a bélapátfalvi Bélkő-hegyen.

A hegyi pályák különlegessége, hogy nagyon veszélyesek, de az utolsó hazai pálya – ha lehet – még veszélyesebbre sikerült, amit mutatott, hogy a 40 induló között 8 totálkáros autó lett a verseny végére, a sok borulás és ütközés következtében. Alig egy héttel azután került sora hegyi sorozat utolsó hazai megmérettetésére, hogy a HRT driftere remek versenyzéssel második helyezést ért el a Pro szériában, a lengyel Karpaczban. A jószerencse továbbra sem pártolt el Bélkő-hegyen sem Szilvitől, az időmérőn a második helyre kvalifikálta magát és egészen a végéig úgy tűnt, hogy sikerül sérülésmentes autóval megúszni a kemény pályát. „Egészen a döntőbe jutásért folytatott csatáig nagyon szépen meneteltem előre, úgy tűnt, sikerül megúsznunk az ütközést és azt, hogy az autóhoz hozzá kelljen nyúlnunk.

Végül azonban minket is utolért a balszerencse, és az egyik magyar versenyző a csata alatt belém jött. Mivel a sérülés a versenyautón nem saját hibából történt, így a bírók eltekintettek az „5 perces” szabálytól és adtak időt arra, hogy megreparáljuk a járgányt. Nagyon jó érzés volt, hogy a közönség kitartott, kíváncsiak voltak a döntő ütközetre, így mindenki megvárta, hogy újra a startvonalhoz tudjunk állni, ami nagyon felemelő érzés volt és sokat adott a küzdelemhez.” – mesélt az itthoni futamáról a HRT driftere. Szilveszter végül a döntő csatában kikapott a francia bajnok Mike Kauffmanntól, de a megszerzett két első és két második helyezésével végül sikerült a bajnoki címet elhoznia, így 2015 King of Touge Európa-bajnoka egy magyar pilóta lett! Gratulálunk Szilveszter teljesítményéhez!

Forrás: www.formula.hu – RSS