A II. Vízilabda Expó is nagy sikert aratott!

Budaörsön immár másodszor találkozott a magyar vízilabda társadalom. A rendezvény idén is bebizonyította, hogy szükség van egy ilyen eseményre.

IIEXpo03

Már délelőtt nagy volt a sűrgés-forgás, hiszen az egyetemisták nyitáskor megkezdték a küzdelmeket az Expó-kupáért.

Gergely István az esemény megálmodóját, olimpiai bajnokunkat már ekkor sokan kérdezgették a nap fő eseményéről, a két sztárvendégről, Carlo Pedersoliról és Tarics Sándorról, így tettünk mi is délelőtt: “Szerettük volna ide hívni Carlot, de sajnos ez nem volt lehetséges, de így is itt lesz velünk Skypon. Az egyik szervező már beszélt is vele, kicsit morcos voltam rá, hiszen épp akkor hívta fel, mikor én nem voltam ott.”

Délben aztán megkezdődtek az előadások, félóránként váltották egymást a színpadon az előadók. Először a TAO pályázat jótékony hatásairól beszélt Nemcsik Balázs MVLSZ főtitkár a sportágban, majd a Dagály fürdő mellett most épülő a 2017-es Vb fő helyszíni munkálatairól számoltak be. A Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, Kemény Dénessel Hajdú B. István beszélgetett, majd jött a nap leginkább várt eseménye, a két sztárvendéggel való beszélgetés, amire mindenki betódult a sportcsarnokba.

IIEXpo01

Az eseményt most is gálameccs zárta, amire válogatott, és ex-válogatott klasszisok látogattak ki. Meggyőződhettünk róla, hogy Kásás Tamásnak nem csökkent a népszerűsége, de az OB I-es kluboknak sem, szinte mindenki ott volt, így a kilátogatók is testközelből találkozhattak kedvenceikkel.

És a jövőről? – Elnézve a mostani sikert, egész biztosan lesz folytatás.

Sz. B.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS