A japán szupertini sikere

A japán Hirano Miu (16) nyerte meg a Philadelphiában rendezett, 150 ezer dollár összdíjazású női asztalitenisz Világ Kupát, s ezzel a verseny történetének első nem kínai bajnoka lett. Az ötödik helyen kiemelt játékos a másodikként rangsorolt tajvani Csen I-csinget verte meg a döntőben 4:0-ra. Hirano a torna történetének legfiatalabb győztese.

STJ A szupertini 2000. április 14-én született a Sizuka prefektúrában található Numazu városában. Mindössze 7 éves volt, amikor megnyerte a 8 éven aluliaknak kiírt összjapán bajnokságot. E sikerét megismételte a 10 év alattiak és a kadetek mezőnyében is. 2011-ben a 20. Kelet-ázsiai Reménységek Asztalitenisz Tornáján megint maga mögé utasította a mezőnyt. Egy évvel később a 17 éven aluliak összjapán bajnokságán „becsúszott” egy második helyezés, de még 2012-ben megkezdte nemzetközi diadalmenetét is. Előbb egyesben harmadik lett az ITTF junior-körversenyén, a párosban viszont már aranyérmet nyert. 2013-ban a felnőttek között is letette névjegyét, az ITTF World Tour katari viadalán egyesben bronzérmet szerzett. Mindezek fényében csöppet sem meglepő, hogy két kínai lány, Xu Xin és Fan Zhendong társaságában bekerült a STIGA által szponzorált jövő reménységei programba.

Fotó:

 •  Fotó:

Újabb mérföldkövet jelentett a pályafutásában a 2014-es esztendő, amikor vele egykorú honfitársával, Ito Mimával párosban megnyerték a német nyílt bajnokságot. ITTF World Tour-tornán ilyen fiatal pingpongozók korábban sohasem diadalmaskodtak. A japán válogatott tagjaként eljutott az Ázsiai Játékokra, és még a Kína elleni döntőben is asztalhoz állhatott. Ezután Ito Mimával folytatták nagy menetelésüket: ITTF World Tour-viadalt nyertek Spanyolországban, majd az év zárásaként Bangkokban az ITTF World Tour Grand Finals győztesei lettek egy szingapúri duót megverve. Hirano és Ito ekkor sportágtörténelmet írt, hiszen ők voltak a legifjabb Grand Tour Finals-nyertesek (Hirano 15 éves és 82 napos, Ito pedig 14 esztendős és 257 napos volt). A fináléban honfitársaikat, Hajata Hinát és Sato Hitomit gyűrték le, akikkel számtalanszor tréningeztek együtt, versenyen azonban először kerültek szembe egymással.

Hirano Miu (elöl) és Ito Mima Fotó: ittf.com

Hirano Miu (elöl) és Ito Mima  •  Fotó: ittf.com

Tavaly Hirano és Ito a koreai nyílt bajnoki címet söpörték be. A jobbkezes, mindössze 156 centi magas Hitomi idén megint új fejezetet nyitott pályafutásában: többek között Itót is legyőzve áprilisban az első ITTF World Tour-sikerét jegyezte a felnőttek mezőnyében a lengyelországi tornán. Igaz, az első japán felnőtt egyéni bajnoki címére várnia kell, mert az idei fináléban alulmaradt Isakava Kaszumival szemben. A jelek szerint a felnőttek meccseivel járó felhajtást is szoknia kell, mert a lelátóról fotózó rajongók kameráinak villanásai saját bevallása szerint is alaposan megzavarták. Szó se róla, a drukkerek, nem fogták vissza magukat, ezért a mérkőzésvezető kénytelen volt megtiltani a fotózást, de nemcsak a nézőknek, hanem még a fotóriportereknek is. „A villanások zavartak meg – mondta utóbb Hitomi. – És a kamerák vörös fénye sem segített az összpontosításban. Már az elődöntőben is érzékeltem ezt a problémát, de a fináléban különösen, mert akkor a háttér sötétebb volt.” A szervezők azt remélik, a 2020-as tokiói olimpiára sikerül megoldást találniuk e problémára.

Hiranónak természetesen már saját honlapja is van, amelynek címoldalán amúgy éppen 2020-as nyári játékokat népszerűsíti. Igaz, olvasni csak azok tudják, aki ismeri a japán írásrendszert, az angol nyelvű változat ugyanis még fejlesztés alatt áll. Elnézve Hirano kisasszony eddigi szédületes karriert, lesz rá bőven idő, hogy a fejlesztők befejezzék a munkát.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS