A jó hajrának köszönheti feljutását a Mezőkövesd

Befejeződött a Merkantil Bank Liga, az NB II 2015–2016-os idénye. Az utolsó fordulóban a Mezőkövesd biztosította feljutását, a Gyirmót mellett Matyóföld csapata jutott fel az OTP Bank Ligába.

MEZŐKÖVESD-ZSÓRY FC–DUNAÚJVÁROS-PASE 4-0 (3-0)
Gólszerzők: Vági 1. 56., Sós B. 20., Tóth B. 27.

– A Mezőkövesd feljutott az élvonalba, ahol története során eddig egyszer, 2013–2014-ben szerepelt.
– Pintér Attila együttese az utolsó öt fordulóban tizenöt pontot szerzett. Az előző ötben csak hetet – a feljutáshoz elengedhetetlen volt a formajavulás.
– A kövesdiek az utolsó hét hazai meccsükön mindössze három gólt kaptak. Mi több, az idény utolsó 450 játékpercében érintetlen maradt a hálójuk. Egész tavasszal csupán hét gólt kaptak.
– A bajnoki ezüstérmes kétszer jutott négy szerzett gólig az idényben. Az utolsó két fordulóban!
– A tavasz elején érkezett Vági András az első két gólját szerezte mezőkövesdi színekben. Érdekes véletlen: bajnoki meccsen legutóbb az előző idény záró fordulójában szerzett gólt a mostanit megelőzően, akkor is 4-0-ra győzött (akkori) csapata, a Paks.
– Az őszt a Debrecenben töltő Sós Bence tavasszal két bajnoki gólt szerzett a Mezőkövesd mezében. Mindkettőt az utolsó két fordulóban. A harmadik mezőkövesdi gólszerző, Tóth Bence is a tavasz elején csatlakozott a sárga-kékekhez. Első gólját szerezte új állomáshelyén.
– A Dunaújváros-PASE az utolsó kilenc fordulóban mindössze négy pontot szerzett, 5-30-as gólkülönbséggel zárt.

SZEGED 2011-GROSICS AKADÉMIA–AQVITAL FC CSÁKVÁR 6-0 (2-0)
Gólszerzők: Király P. 28., Coroian 33., 66., Zádori 62., 79., Veszelinov 81.

– A szegedi csapat az utolsó öt fordulóban veretlen maradt, de három döntetlen után nyert ismét.
– Klausz László együttese az idény első 29 fordulójában egyszer sem aratott háromgólosnál fölényesebb győzelmet.
– A Tisza-parti gárda mindössze a harmadik hazai győzelmét érte el 2016 tavaszán.
– Király Patrik négy, Andrei Coroian ás Zádori Krisztián egyaránt a most szerzett két, Vladimir Veszelinov ugyancsak két góllal zárta az NB II-es idényt.
– A csákváriak április 2. és május 29. között mindössze egy vereséget szenvedtek. Aztán az utolsó két fordulót nulla ponttal és 1-10-es gólkülönbséggel zárták.
– A vendégek a legutóbbi három idegenbeli meccsüket megnyerték, tavasszal távol Csákvártól mindössze két vereséget szenvedtek.
– Az Aqvital FC bő egy éve, a Fáy utcában, a Vasas ellen kapott ki legutóbb 6-0-ra az NB II-ben.

KISVÁRDA MASTER GOOD–SZOLNOKI MÁV FC 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Erős G. 37., Papucsek 47., ill. Gajdos 71.

– Győzelmével a Kisvárda Master Goord megszerezte a bajnokság negyedik helyét.
– A kisvárdaiak az utolsó négy idénybeli hazai meccsükön tíz pontot szereztek.
– A hazai csapat 363 perc után kapott ismét gólt a saját otthonában.
– Erős Gábor 19 góllal zárta a bajnoki idényt, második lett ezzel a Merkantil Bank Liga góllövőlistáján.
– Az éppen a Szolnoktól szerződtetett Papucsek Barna a második gólját szerezte.
– Gajdos Zsolt a tizenötödik gólját érte el az idényben.
– A Szolnoki MÁV augusztus 15. óta egyetlen idegenbeli mérkőzését sem tudta megnyerni.

SOROKSÁRI SC–SWIETELSKY-SOPRONI VSE 2-1 (0-1)
Gólszerzők: Koós G. 78., Pál A., 92. ill. Deme 24.

– A soroksáriak az utolsó 11 fordulóban tíz győzelmet arattak, az alsóházból felrakétáztak a középmezőny élére.
– A csapat az utolsó öt hazai meccsét mind megnyerte, Deme Imre gólja volt az egyetlen, amelyet kapott.
– Koós Gábor az első gólját érte el az idényben.
– Pál András az ötödiket.
– Deme Imre nyolc góllal fejezte be a Merkantil Bank Liga 2015–2016-os idényét.
– A soproni vasutasok április 3. után már egyetlen győzelmet sem arattak az idényben.
– Az utolsó hat forduló eredményei alapján a soproniak kiesőhelyen végeztek volna.

SZTK-ERIMA–BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ 0-3 (0-2)
Gólszerzők: Zsiga 29., 80. – a másodikat 11-esből, Fekete Á. 41.

– A balmazújvárosiak az utolsó négy fordulóban három győzelmet arattak.
– Vendégként a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő visszatért a győzelem ösvényére. Négy megnyert meccs után kétszer kikapott, de most nyert.
– Az idényben kétszer aratott idegenben háromgólos győzelmet a balmazújvárosi legénység, az elsőt a Vác ellen.
– Zsiga Ervin az utolsó négy fordulóban öt gólt szerzett.
– Fekete Ádám két gólt lőtt az idényben, mindkettőt korábbi klubjának, az SZTK-Erimának.
– A hazaiak közül Kovács János a 78. percben piros lapot kapott.
– A szigetszentmiklósiak az utolsó 10 fordulóban a megszerezhető 30 pontból csak hatot gyűjtöttek be. Az utolsó előtti helyen végeztek, kiestek.

GYIRMÓT FC GYŐR–BFC SIÓFOK 3-4 (3-2)
Gólszerzők: Simon András 12., Paku 33., Kiss M. 38. ill. Nagy J. 14. – 11-esből, Murka 29., 89., Paudits 85.

– A bajnok Gyirmót az első hazai vereségét szenvedte el az utolsó fordulóban. 2015. május 16. óta először kapott ki pályaválasztóként az NB II-ben
– Nem ez volt az első alkalom, hogy a Gyirmót 4-3-ra kikapott hazai bajnoki találkozón az NB II-ban. 2013. november 30-án a Szolnoki MÁV nyerte a hétgólos meccset.
– Simon András az idénybeli utolsó négy bajnoki mérkőzésén öt gólt szerzett, tizeneggyel zárta a szezont. Paku Roland az ötödik gólját érte el az idényben, de az elsőt tavasszal. Kiss Máté négy góig jutott.
– A Siófok, mielőtt legyőzte volna idegenben a bajnokot, az előző négy fordulóban csupán egyetlen pontot szerzett.
– A Balaton-parti legénység először szerzett négy gólt idegenben azóta, hogy kiesett az élvonalból.
– A gyirmóti Lázár Patrik piros lapot kapott a találkozó 12. percében.
– A siófokiak közül Nagy János, az idényt tavaly nyáron a Vasassal az első osztályban kezdő Murka Benedek, valamint a tavasszal a sárga-kékekhez igazolt Paudits Roland is NB II-es gól nélkül állt az idény utolsó fordulója előtt.

BUDAÖRS–VÁC FC 3-0 (2-0)
Gólszerzők: Menyhárt 10., Hegedűs J. 44. – 11-esből, Sajbán Miklós 59.

– A csákvári mérkőzést a női labdarúgó BL-döntőt is dirigáló Kulcsár Katalin vezette.
– A budaörsiek sorozatban kilenc bajnoki mérkőzésen nyeretlenek maradtak, de május elejétől megtáltosodtak, az utolsó hat fordulóban 15 pontot gyűjtöttek.
– A budaörsiek először (!) nyertek pályaválasztóként október 31. óta.
– A két korábbi élvonalbeli játékos közül Menyhárt Attila hat, Hegedűs János két góllal zárta az idényt.
– Sajbán Miklós a negyedik gólját érte el az NB II-es idényben.
– A váciak közül Tóth Ferenc a 44. percben piros lapot kapott.
– A vendégek a legutóbbi négy idegenbeli meccsükből hármat elveszítettek, 0-11-es gólkülönbséggel. Ellenben nyertek Ajkán.

ZALAEGERSZEGI TE FC–FC AJKA 5-0 (1-0)
Gólszerzők: Daru 45., 62., 86., Városi 71., Bedi 83.

– Az idénybeli legfölényesebb bajnoki győzelmét arató ZTE nem jutott fel, a harmadik helyen végzett.
– Ifjabb Mihalecz István együttese jól hajrázott, az utolsó öt fordulóban csupán egyetlen mérkőzését nem nyerte meg. De ha otthon megverte volna a Szegedet, most feljutást ünnepelhetne.
– Hazai pályán március 19. óta nyolc mérkőzésen 19 pontot gyűjtött a ZTE.
– Daru Bence, az NB II gólkirálya mesterhármassal, illetve végül összesen 22 találattal zárta a bajnoki idényt. Az utolsó négy fordulóban hét gólt szerzett.
– Városi Viktor hat, Bedi Bence négy góllal fejezte be az idényt.
– Az utolsó helyen végzett Ajka mindössze négy pontot gyűjtött az egész tavaszi idényben.
– Ez volt az ajkaiak tavaszi nyolcadik, szerzett gól nélkül zárt bajnoki mérkőzése. De az utolsó öt fordulóban az első.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS