Lorenzo kiakadt Iannonéra

Motor

2016. június 6. hétfő, 11:21

Az összetettbeli első helyét nullázásának köszönhetően elveszítő yamahás rendkívül dühösen nyilatkozott az őt hátulról megtorpedózó olaszról, aki elmondása szerint még elnézést sem kért tőle. A Ducati versenyzője úgy érzi, mindent ugyanúgy csinált, mint a balesetet megelőző körökben.

A rajt után úgy tűnhetett, jó versenye lesz Jorge Lorenzónak, hiszen a második helyről indulva az élre állt. Később azonban látványosan nem tudta tartani a tempót az éllovasokkal, így előbb Valentino Rossi és Marc Marquez, majd Dani Pedrosa és Maverick Vinales is áthámozta magát rajta. Az ötödik helye is veszélybe került a folyamatosan közeledő Andrea Iannone miatt, ám előzésre már nem került sor, mivel a 17. körben az olasz hátulról nekiment a címvédőnek, amelynek kettős kiesés lett a végeredménye. Lorenzo, aki idén másodszor zárt pont nélkül egy hétvégét, s aki ezzel a tabellán is visszacsúszott a második pozícióba, leintés utáni nyilatkozatában alaposan kifakadt Iannonére, akit a versenyirányítás a rajtrács végére száműzött a soron következő asseni futamra:

„Először is, ahogy azt már tegnap is elmondtam, minden másodlagos azok után, ami pénteken történt” – kezdte a spanyol a Yamaha sajtóközleményében, utalva Luis Salom halálos balesetére. „Ami a versenyt illeti: hihetetlen, hogy Iannone megint elkövette ezt a hibát, majd ahelyett, hogy bocsánatot kért volna, azt kérdezte tőlem, hogy motorhibám volt-e vagy történt-e valami váratlan velem abban a kanyarban. Úgy gondolom, az ő hibája volt, de ő így reagált és egyáltalán nem kért elnézést. Mindig van egy versenyző, aki nem ismeri fel a kockázatot, és ezek a megmozdulások súlyos sérüléseket is okozhatnak más motorosoknak.”

lorenzo vy iannone_barcelona crash 2016_resize

Lorenzo szerint keményen fel kellene lépni Iannone ellen, ahogy tették azt vele szemben is még a 250 köbcentis géposztályban, amikor veszélyes motorozásért egy nagydíjra el is tiltották: „Ha a versenyirányítás nem bünteti meg keményen, ahogy tették azt velem anno 2005-ben, akkor ezek a pilóták nem fognak rájönni, hogy változtatniuk kell a mentalitásukon. Ezért szerintem az sem elég, ha valakinek a mezőny végéről kell indulnia, mert öt-hét kör alatt ismét az élmezőnyben lesz a tempójának köszönhetően.”

Természetesen a másik érintett fél is megszólalt az ügyben, Iannone azonban úgy érzi, mindent ugyanúgy csinált, mint az előző körökben, így az ütközést sem tudta volna elkerülni: „Nagyon sajnálom, ami Lorenzóval történt, mivel jó versenyt futottam annak ellenére, hogy nem volt tökéletes a tapadásom” – nyilatkozta a Ducati hivatalos honlapján. „Jól motoroztam és keményen nyomtam anélkül, hogy elkövettem volna egy hibát is, és még Jorgét is sikerült utolérnem. Ami a balesetet illeti: csak annyit tudok mondani, hogy nem tudtam semmit tenni annak érdekében, hogy elkerüljem. Ugyanott fékeztem, mint az összes azt megelőző körben, de nagyon lassan ment előttem akkor, ezért sajnos összeértünk és mindketten elestünk. Úgy tűnhetett, hogy túl gyorsan érkeztem meg rá és előzni akartam, de ez nem így történt, és ez a telemetriai adatokból is kiderül” – zárta mondandóját az olasz, aki az első pilóta Valentino Rossi tavalyi valenciai büntetése után, akit a mezőny végére küldenek.

Forrás: www.formula.hu – RSS