A jövő épül Diósgyőrben

Szerda délelőtt ünnepélyes keretek között helyezték el a DVTK labdarúgó edzőközpont épületének alapkövét.

IMG_3574

Az elmúlt évek során folyamatosan fejlődik a diósgyőri utánpótlás infrastruktúrája, mára két kiváló minőségű füves és két műfüves pálya várja a DVTK közel 400 fiatal labdarúgóját. Ennek, és a következetes szakmai munkának az eredményeként az előző bajnokságban az U21-es és az U17-es csapat már versenyben állt a legjobb hazai akadémiákkal a korosztályos bajnokságok felsőházában. Emellett több saját nevelésű tehetség is bemutatkozott az OTP Bank Ligában, valamint az utánpótlás-válogatottakban is.

A fejlődés újabb lépcsőfokát jelenti az edzőközpont építésének elindulása. Az év végére elkészülő, minden igényt kielégítő háromszintes építmény több mint háromezer négyzetméterén az öltözők és edzőtermek mellett helyet kapnak a sérülések utáni rehabilitációt és a prevenciót szolgáló sportegészségügyi helyiségek, valamint a labdarúgókat kiszolgáló konyha és étterem is.

DVTK labdarúgó edzőközpont főépület

Az újabb infrastrukturális fejlesztés eredményeként már nem csak a DVTK brand és a Diósgyőri Stadionban uralkodó hangulat lesz vonzó a fiatalok számára. A fejlesztés legfontosabb célja, hogy a régió legtehetségesebb képviselői a DVTK-ban mutatkozzanak be a magyar labdarúgás élvonalában.

A 30 százalék önrész mellett 70 százalékban TAO-támogatásból felépülő épület alapkőletételi ünnepségén részt vett Kiss Norbert, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős helyettes államtitkára, Pfliegler Péter, Miskolc Megyei Jogú Város alpolgármestere, Leisztinger Tamás, a DVTK többségi tulajdonosa, Vécsi György, a Miskolc Holding Igazgatóságának elnöke, Szabó Tamás, a Diósgyőr FC Kft. ügyvezetője, Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója és Csöbör Katalin országgyűlési képviselő.

IMG_3324

Szabó Tamás: – A DVTK tulajdonosai, az Arago csoport és Miskolc városa elkötelezettek a miskolci sportélet fejlesztésében. A DVTK család folyamatosan bővül, ami nemcsak a sportágak számában, hanem az ehhez kapcsolódó infrastruktúra fejlesztésében is megnyilvánul. Nagy köszönettel tartozunk Magyarország Kormányának és a klub tulajdonosainak, akik anyagilag lehetővé teszik ezeket a beruházásokat. A stadion és az edzőközpont megépítésével gyökeresen megújul a diósgyőri labdarúgás infrastruktúrája. Miután ezek elkészülnek, a labdarúgó szakembereken a sor, hogy kineveljék azt az új generációt, akik reményeink szerint visszajuttatják Magyarországot az európai futball élvonalába.

IMG_3365

Pfliegler Péter: – Miskolc az elmúlt években felrajzolta magát az ország sporttérképére. A városra nem csak a különböző pályákon elért kiemelkedő eredmények, hanem a sportfejlesztések miatt is felfigyelt az ország. A diósgyőri infrastruktúrára ugyanez még nem volt igaz, épp ezért hiánypótló, hogy a DVTK a várossal közösen felépíti az ország egyik legmodernebb utánpótlás-nevelő központját. Ezzel viszont még feljebb tették a mércét, amiért a városvezetés is köszönettel tartozik, hiszen a célunk közös: megtalálni a tehetségeket, segíteni fejlődésüket, gondoskodni fejlődésükről és Miskolcon tartani őket.

Kiss Norbert: – Az új épület a jövő diósgyőri labdarúgásának alapköve, jelképe. Ebben a jelképben helyet kap: a múlt minden sikere, a fiatalok testi-lelki egészségének szüntelen vágya, a helyi szurkolók „Csak a Diósgyőr!” rigmusa és az eljövendő sikerek egyaránt.

DVTK