A jövő Nadaljai Budapesten

Jelentős szakmai és sportdiplomáciai siker, hogy az ideit is beleszámítva három évig Magyarország, egészen pontosan Budapest rendezheti meg a két nem ifjúsági, azaz U16-os teniszcsapat-világbajnokságát.

reb Noha a nemzetközi szövetség, az ITF honlapján már egy hete megtalálható, a magyar pénteken közölte, hogy 2016-tól három éven keresztül Budapest lesz a házigazdája a junior tenisz Davis- és Fed-kupának, azaz a két nem ifjúsági csapat-világbajnokságának.

„A nemzetközi szövetség értékrendjében ez a legkiemelkedőbb korosztályos esemény, így nem is kell magyarázni, mekkora a presztízse” – jelzi Richter Attila, a magyar szövetség főtitkára.

cseh_leanyok_kanadai_fiuk_martin_sidorjak

A cseh lányok és a kanadai fiúk a címvédők  •  Fotó: Martin Sidorjak

Hosszú ideig Mexikó volt a házigazda, s bár Magyarország korábban pályázott a rendezésre, akkor Madrid nyerte el. Tavaly már ott tartották a viadalt, ám a spanyol főváros az év végén visszalépett.

„Az ITF több tagországot is megkeresett, de az elmúlt évek ifjúsági eredményei alapján, illetve a rendezési tapasztalatainkat és az aktív sportdiplomáciánkat látva minket kért fel elsőként arra, legyünk házigazdái az eseménynek. Természetesen örömmel vállaltuk.”

Noha már az idén szerették volna a Margit-szigeten tartani az eseményt, az ottani építkezések és felújítások csúszásban vannak, így a nemzetközi szervezet által másodlagosként elfogadott helyszín, a Nemzeti Edzésközpont és a Folyondár utcai létesítmény közösen adja a csapat-világbajnoksághoz a szükséges 16 pályát. A jövő évtől azonban várhatóan a népszerű dunai szigetre költözik a vb.

„Ugyan a korosztály Európa-bajnoki döntőjét is Budapest rendezi, amelyen azonban a házigazda indulása nem automatikus, ellentétben a csapat-világbajnoksággal. Azaz sportszakmailag ugyancsak nagy nyereség, hogy a legjobb U16-osok három évig selejtező nélkül részt vehetnek a világbajnokságon. A korosztály megegyezik azzal, amelyik a 2017-es győri Európai Ifjúsági Olimpiai fesztiválon is indul, így eleve is kiemelten támogatjuk.”

A junior Davis- és Fed-kupa első, 1985-ös kiadásán 44 ország vett részt, az idő múltával azonban száz fölé nőtt a viadal selejtezőiben indulók száma. A későbbi világklasszisok közül sokan hívták fel magukra a figyelmet a korosztályos versenyen: Rafael Nadal, Novak Djokovics, Agnieszka Radwanska vagy Simona Halep.

Az idén szeptember 27-től október 2-ig rendezik meg az ifjúsági csapat-vb-t Budapesten.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS