A Juventus legyőzte a Milant az Olasz kupában

Szerda este a Juventus hazai környezetben 2-1-re legyőzte a Milant az Olasz kupa negyeddöntőjében. Ezzel a piros-feketék búcsúztak a sorozattól, míg a Juventus kiharcolta a továbbjutást és a következő körben a Napoli vár rá.

Az Olasz szuperkupában elszenvedett vereségből okulva egyáltalán nem tartalékolt a Milan elleni újabb kupamérkőzésre a Juventus vezetőedzője, Massimiliano Allegri, és meg is lett a látszatja. Ugyanis gyakorlatilag már az első félidőben eldőlt a mérkőzés: az ezúttal balhátvédként futballozó Kwadwo Asamoah beadását a kapuba bombázta Paulo Dybala (1–0), majd a ghánai által kiharcolt szabadrúgást a jobb felső sarokba tekerte Miralem Pjanic (2–0).

A Milan a második játékrész elején Carlos Bacca parádés góljával szépíteni tudott, azonban nem sokkal később egy belépő után a játékvezető felmutatta Manuel Locatellinek a második sárga lapot, így a vendégek emberhátrányban kényszerültek folytatni a meccset. Ezzel el is dőlt gyakorlatilag a mérkőzés, legalábbis ezt hitték a hazaiak, lévén elpazarolta helyzeteit a Juventus (ebben Mario Mandzukic járt az élen), és erre majdnem ráfázott a hajrában, ám a Milan által frissiben igazolt, csereként beállt Gerard Deulofeu nem tudott közelről túljárni Neto kapus eszén.

JUVENTUS – MILAN 2-1

Időpont: 2017.01.25. 20:45
Helyszín: Juventus Stadium, Torino
Játékvezető: Irrati
Gólszerzők: Dybala (10.), Pjanic (21.) ill. Bacca (53.)
Sárga lapok: Pjanic, Mandzukic, Bonucci, Alex Sandro ill. Kucka, Locatelli, Antonelli, Zapata
Piros lap: Locatelli

>> A KEZDŐCSAPATOK:

JUVENTUS: Neto – Barzagli, Bonucci, Rugani, Asamoah – Pjanic, Khedira – Cuadrado, Dybala (Alex Sandro 67.), Mandzukic – Higuaín.

MILAN: Donnarumma – Abate (Pasalic 64.), Zapata, Romagnoli, Antonelli – Kucka, Locatelli, Bertolacci (Honda 91.) – Suso, Bacca (Deulofeu 80.), Bonaventura.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS