A Juventus megindokolta Allegri menesztését – sajtóhír

Ahogyan arról beszámoltunk, a győztes kupadöntő után a Juventus menesztette vezetőedzőjét…

(Photo by Elianton/Mondadori Portfolio via Getty Images)

Juventus a pénteki kora esti órákban bejelentette, hogy azonnali hatállyal felbontotta a csapat vezetőedzője, Massimiliano Allegri szerződését, miután a klub úgy ítélte meg, hogy a tréner kupadöntő alatti és utáni viselkedése összeegyeztetethetlen az egyesület értékeivel.

A Corriere dello Sport szerint a Juventus öt pontban indokolta meg a tréner felé a menesztésének okait:

• a negyedik játékvezető felé mutatott agresszív viselkedése,

• az öltözőfolyosóban okozott kár a kiállítása után,

• a Tuttosport főszerkesztőjével kialakult heves vitája,

• a döntő biztonsági őreinek megfenyegetése,

• összetűzése Cristiano Giuntoli sportigazgatóval, akinek azt mondta, hogy a klub sohasem állt ki mellette.

Allegri előbb 2014 és 2019 között 271, majd 2021 óta 149 összecsapáson irányította a Juventust, amellyel a bajnoki címet és az Olasz Kupát is ötször hódította el, s amellyel 2015-ben és 2017-ben is Bajnokok Ligája-döntőt vívott.

Az olasz lapok úgy tudják, hogy a következő szezontól Thiago Motta lehet a Juventus edzője, aki meglepetésre BL-induláshoz segítette a Bolognát.

  fociclub

A A Juventus megindokolta Allegri menesztését – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.