Az előző idényben ezüstérmes Kecskemét kétgólos vereséget szenvedett a Diósgyőr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga nyolcadik fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén.
Az első 20 percben egyértelműen a hazaiak voltak jobbak, akik ebben a periódusban kézben tartották a mérkőzést, ennek megfelelően a játék képe az ő akaratuk szerint alakult. A DVTK 17 perc alatt kétgólos előnyre tett szert, miközben a vendégek csak keresték a saját játékukat, és védekezésben nem tudták útját állni a hazaiaknak.
A folytatásban kiegyenlítettebbé vált a meccs, de a Kecskemét változatlanul nem tudott eljutni még a szépítésig sem. A vendégek előtt nem igazán adódott komoly gólszerzési lehetőség, a Diósgyőr viszont akár három vagy négy góllal is vezethetett volna a szünetben.
Fordulás után a kettős cserével felfrissített kecskemétieknek változatlanul a védekezéssel kellett törődniük, majd miután rendezték a soraikat, valamelyest átvették az irányítást, és több veszélyes akciót is vezettek. A diósgyőri kapuban ugyanakkor magabiztos maradt Ogyincov, aki nem egyszer avatkozott közbe remekül.
A hazaiak aztán egy szép támadást góllal fejeztek be, így háromgólos előnyre tettek szert, ezzel pedig gyakorlatilag eldöntötték a meccset. A Kecskemét igyekezett szépíteni, ami végül büntetőből sikerült, de a találkozó összképe alapján a hazaiak győzelme teljesen megérdemelt volt.
OTP Bank Liga, 8. forduló
Diósgyőri VTK – Kecskeméti TE 3-1 (2-0)
Miskolc, 7292 néző, v: Káprály
Gól: Vancas (9., 11-esből), Gera (17.), Jurina (70.), illetve Horváth K. (86., 11-esből)
DVTK: Ogyincov – Gera, Szatmári, Bárdos, Stephen – Holdampf (Bényei, 80.), Vallejo, Vancas (Klimovics, 73.) – Pernambuco (Jurek, 80.), Edomwonyi (Jurina, 22.), Lukács (Acolatse, 73.)
Kecskemét: Varga B. – Iyinbor (Nagy O., 55.), Belényesi, Szalai G. (Katona, 82.) – Szűcs, Vágó (Meszhi, 73.), Zsótér, Szuhodovszki, Zeke (Leoni, 46.) – Pálinkás (Szendrei, 46.), Horváth K.
A Fehérvár magabiztosan győzte le a Kisvárdát
Lendületesen kezdték a találkozót a tabella hátsó harmadába tartozó együttesek, a nagy rohanásból pedig a Kisvárda jött ki jobban, miután Driton Camaj szép lövésével megszerezte a vezetést. A bekapott gól láthatóan megbénította a Fehérvárt, míg a vendégek nagy fölénybe kerültek, ennek ellenére egyenlítettek a hazaiak.
A szünetig hátralévő időben a VAR által jogosan visszavont fehérvári büntető mellett több nagy kihagyott hazai helyzet volt feljegyezhető.
Fordulást követően tovább nyomott a Fehérvár és Kenan Kodro távoli lövésével fordított. A Kisvárda cserékkel próbálkozott, de sokáig nem tudott felpörögni, és a hazaiak a második félidőben egyértelműen ellenfelük fölé nőttek.
A hajrához közeledve rákapcsolt a szabolcsi alakulat, ám egy kihagyott zicceren kívül másra nem futotta erejükből. A ráadás utolsó percében biztosította be győzelmét a Vidi a hondurasi Deybi Flores találatával.
Fehérvár FC – Kisvárda Master Good 3-1 (1-1)
Sóstói Stadion, 2801 néző, v.: Erdős
Gól: Serafimov (28.), Kordo (59.), Flores (95), illetve Camaj (11.)
Fehérvár: Tóth B. – Bese, Csongvai, Serafimov, Gergényi, Schön – Katona M. (Larsen, 82.), Flores, Kalmár (Bambock, 89.) – Karamoko (Szabó L., 25.), Kodro.
Kisvárda: Petkovic – Lippai, Jovicic, Kovacic (Makowski, 69.) – Cipetic (Nikolov, 77.), Melnyik, Ötvös (Széles, 46.), Vida K. (Balogh N., 62.), Navrátil – Mesanovic (Ilievszki, 46.), Camaj.
MTK Budapest – Ferencvárosi TC 1-6 (1-2)
Gól: Bognár I. (12.), illetve Varga B. (23.), Marquinhos (41., 55.), Wingo (63.), Abu Fani (85.), Pesic (92.)
Debreceni VSC – Újpest FC 1-2 (0-0)
Debrecen, 6645 néző, v.: Bogár
Gól: Kusnyír (74.), illetve Mörschel (80., 88.)
Paksi FC – Mezőkövesd Zsóry FC 2-1 (0-1)
Gól: Böde (62.), Windecker (84.), illetve Vajda (32.)
ZTE FC – Puskás Akadémia FC 1-1 (0-0)
Gól: Spoljaric (98.), illetve Plsek (88., 11-esből)
A tabella:
1. Ferencvárosi TC 7 6 – 1 26-9 18 pont
2. Paksi FC 8 5 2 1 14-9 17
3. Diósgyőri VTK 8 5 1 2 17-9 16
4. MTK Budapest 8 4 2 2 11-11 14
5. Újpest FC 8 4 2 2 13-14 14
6. Debreceni VSC 8 4 – 4 13-12 12
7. Puskás Akadémia FC 8 3 3 2 13-14 12
8. Kecskeméti TE 8 3 – 5 9-11 9
9. Fehérvár FC 8 2 2 4 14-16 8
10. ZTE FC 8 1 2 5 10-19 5
11. Mezőkövesd Zsóry FC 7 1 1 5 8-15 4
12. Kisvárda Master Good 8 1 1 6 7-16 4
A 9. forduló programja
Október 6., péntek:
Puskás Akadémia FC-Kisvárda Master Good 20.30
Október 7., szombat:
Mezőkövesd Zsóry FC-ZTE FC 12.45
Újpest FC-Diósgyőri VTK 16.15
Kecskeméti TE-Paksi FC 20.30
Október 8., vasárnap:
Fehérvár FC-MTK Budapest 13.00
Ferencvárosi TC-Debreceni VSC 16.30
(MTI)
Post Views: 5