Forma-1 2016: A Kínai Nagydíj rajtsorrendje

A világbajnoki pontversenyben vezető Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

forma1-2016

A szezon eddigi két versenyén győztes 30 éves versenyzőnek ez pályafutása 23., s az idei első pole pozíciója, Kínában 2012 után másodszor nyert időmérőt.
Rosberg mögött Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája végzett a második helyen, a harmadik rajtkockát pedig Kimi Räikkönen, a Ferrari 2007-es finn világbajnoka foglalja el.
A vb-címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője sebességváltó-csere miatt öthelyes rajtbüntetést kapott még a kvalifikáció előtt, de aztán már az időmérő első részében kiesett műszaki hiba miatt. Hamilton így az utolsó pozícióból vág neki a vasárnapi futamnak.
A négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája csak az utolsó percben próbált meg harcba szállni a pole pozícióért, az időmérő harmadik részében ezt az egy mért kört teljesítette, de hibázott, s így a negyedik rajthelyet szerezte meg.
Az 56 körös Kínai Nagydíj vasárnap – magyar idő szerint – 8 órakor kezdődik.

1. Nico Rosberg Mercedes
2. Daniel Ricciardo Red Bull/TAG Heuer
3. Kimi Raikkonen Ferrari
4. Sebastian Vettel Ferrari
5. Valtteri Bottas Williams/Mercedes
6. Daniil Kvyat Red Bull/TAG Heuer
7. Sergio Perez Force India/Mercedes
8. Carlos Sainz Toro Rosso/Ferrari
9. Max Verstappen Toro Rosso/Ferrari
10. Nico Hulkenberg Force India/Mercedes
11. Felipe Massa Williams/Mercedes
12. Fernando Alonso McLaren/Honda
13. Jenson Button McLaren/Honda
14. Romain Grosjean Haas/Ferrari
15. Marcus Ericsson Sauber/Ferrari
16. Felipe Nasr Sauber/Ferrari
17. Kevin Magnussen Renault
18. Esteban Gutierrez Haas/Ferrari
19. Jolyon Palmer Renault
20. Rio Haryanto Manor/Mercedes
21. Pascal Wehrlein Manor/Mercedes
22. Lewis Hamilton Mercedes