A következő olimpiára már nem készül fel Benedek Dalma

A következő olimpiára már nem készül fel Benedek Dalma világ- és Európa-bajnok kajakos, aki a tavalyi, riói olimpia után letette a lapátot, s már a civil életben próbál érvényesülni.

A 2012 óta szerb színekben versenyző sportoló az Echo TV Öt karika négy kerék című műsorában beszélt a pályafutásáról és a további terveiről. Mint mondta, már a riói olimpia után eldöntötte, hogy Tokióra már nem készül fel, s mivel számára az ötkarikás játékok a csúcs, az élsportot is befejezte. Úgy fogalmazott, hogy kereknek érzi a pályafutását, a kedvenc versenye pedig a 2006-os szegedi világbajnokság, illetve a 2013-as portugáliai Eb volt. 


Benedek magyar színekben szerezte mind a hét világbajnoki címét, emellett hétszer volt Eb-aranyérmes is, majd miután a férje révén a szerbekhez igazolt, még három Eb-t nyert. Az országváltásról azt mondta, az egyik legjobb döntése volt, s egyáltalán nem bánta meg, szerb színekben teljesült a nagy álma, az olimpiai részvétel is. Pekingben még a magyar kerettel tartalékként utazott, Londonban és Rióban azonban szerb színekben állt rajthoz.

A 35 éves Benedek Dalma jelenleg egy budapesti ügynökségnél dolgozik, amely elsősorban a társadalmi felelősségvállalással foglalkozik.

(MTI-MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)

Forrás: www.mob.hu – RSS