A külső körön, előre

Svájc ellen is győzött a magyar férfiválogatott a Bakuban zajló sakkolimpián. Az egyetlen vereség éppen Rapport Richárd (20) nevéhez fűződik, Gledura Benjámin (17) ezúttal pihenőt kapott, így volt ideje nyilatkozni honlapunknak.

Lakner Gábor Az uruguayiak legyőzése után némiképp komolyabb ellenfél, a svájci csapat várt a magyar férfiválogatottra a Bakuban zajló sakkolimpián. Mivel a mieink már két vereséget szenvedtek, külső körön tudnak csak feljönni, ahol gyakorlatilag minden mérkőzést nyerni kell.

A fiatalok közül Rapport Richárd (20) világossal játszott az első táblán, Gledura Benjámin (17) ezúttal pihenőt kapott. Az öt mérkőzésen négy győzelmet és egy vereséget elkönyvelt egri sakkozó a szabadidejében, Bakuból nyilatkozott honlapunknak.

Baku 4

Benji (elöl) az uruguayiak elleni mérkőzésen  •  Forrás: chess.hu

„A verseny előtt nem számítottam rá, hogy az első négy fordulóban végig játszani fogok, de mivel két győzelemmel indultam, bennmaradtam a csapatban. Pozitívan értékelem az eddigi játékomat, még akkor is, ha a harmadik fordulóban olyan partit veszítettem el, ami nem volt indokolt. A kötelezőket meg tudtam oldani, többé-kevésbé magabiztosan. Az öt meccsen szerzett négy pont lehetne kicsit több is, de azért nem számít rossznak. A második mérkőzésen, az osztrák Dragnev ellen játszottam a legjobban.”

Benji elmondta, Polgár Judit szövetségi kapitány eddig elégedett a teljesítményével, a mai pihenő egyáltalán nem azt jelzi, hogy valamit rosszul csinált volna.

„Annak ellenére, hogy nem sikerült jól a rajtunk, jó a hangulat a csapatban, mindenki bizakodó. Remélem, megkezdjük a felzárkózást a külső körön. A versenyterem nagyon kényelmes, minden csapatnak bőven van tere sakkozni. Az ellátás is nagyszerű, a büfékben minden játékos térítés nélkül kérhet bármit. A csapatokat különböző hotelekben szállásolták el, így nincs zsúfoltság. A mienk nagyon kényelmes, és mivel nem egy helyen van mindenki, így még az internet is működik, ami ritkaságszámba megy sakkversenyen.”

A fiatalembert a szigorú, csalás ellen bevezettet szabályokról is kérdeztük. Véleménye szerint van, amit nem kellene erőltetni, mert túlzó és zavaró, de a táskák átvilágítását belépéskor például jó ötletnek tartja.

Az ezúttal Benji nélkül felálló csapat végül 3-1-re győzött az osztrákok ellen, az egyetlen vereség éppen Rapport Richárd nevéhez fűződik. Yannick Pelletier ugyan jóval kevesebb Élő-pontszámmal rendelkezett Ricsinél, de jobban számolt, és kihasználta az ellenfél rossz húzásait. Hatvanhat lépés után nem maradt más választás, mint feladni a partit. Mivel Berkes Ferenc, Almási Zoltán és Balogh Csaba is hozta a saját mérkőzését, ezúttal nem került sokba a vereség.

Magyarország–Svájc 3-1
Rapport Richárd (2752 Élő-pont)–Yannick Pelletier (2555) 0-1
Sebastian Bogner (2559)–Berkes Ferenc (2640) 0-1
Almási Zoltán (2684)–Nico Georgiadis (2475) 1-0
Noel Studer (2445)–Balogh Csaba (2614) 0-1

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS