A legjobb négyet célozta meg a Guardians

Nem történt sok változás az Őrzőknél, csak a célok lettek mások.

Sok év telt el azóta, hogy Csongrád megyének lett volna csapata. Ez 2019-ben megváltozott a CFS Guardians megérkezésével, amely egyben egy visszatérés is. Több olyan játékos is volt a stábban vagy a keretben, akik egykoron a Szeged Bats-ben játszottak. Így ez egy mondhatni visszatérés is, de a sok új játékos miatt elsőéves is volt tavaly a Guardians. És annak ellenére, hogy nem jutott rájátszásba nem is sikerült olyan rosszul. A csongrádiak ugyanis az alapszakasz utolsó fordulójáig bejutó helyen álltak, ám a VSD Rangers feltámadását nem tudták megállítani.

„A csapatban vannak igaz olyan játékosok, akik korábbi évekből már rendelkeztek mérkőzés rutinnal, de ha a keretünket nézzük sok játékosunknak az első éve volt, így igazából inkább első szezonról beszélhetünk. A 2019. évi Divízió II-es bajnokság az elvártak szerint alakult, a kitűzött célt sikerült elérnünk” – értékelte a tavalyi szezont Kiri József szakosztályvezető.

44825118_10210844030891630_135025959240728576_o

A jó szereplés pedig idén már magasabb célokra predesztinálja a csongrádi együttest. Ezért kezdték el a felkészülést már tavaly ősszel az Őrzők. Viszont egy nagyon nehéz keleti csoportban nem lesz könnyű számukra elérni ezt.

„Úgy gondolom a keretünk készen áll a bizonyításra és idén a legjobb 4 közé küzdheti magát fel” – jelentette ki a szakosztályvezető. – „2019 őszétől már a 2020-as bajnokságra koncentráltunk és a téli időszakban is csak 2 hétre álltunk le. Az edzéseinken kiemelt figyelmet szenteltek edzőink a technikára és az erőnlétre. Keretünk idén természetesen, mint minden csapatnál, változott. Van, aki sérülés és egyéb okok miatt kihagyni kényszerül a szezont, de a múlt évi toborzó sorozatunkat követően is sokan csatlakoztak a csapathoz.”

 48088038097_dbb42e80d2_k

A Guardians három hazai alapszakaszmeccset vív sorrendben az Eger Heroes 2-vel, a Jászberény Wolverines-zel és a Miskolc-Szirmabesenyő Renegades-dzel. Emellett két idegenbeli túra vár a csongrádi együttesre a VSD Rangers és a Budapest Eagles otthonában.

„A sorsolásunk a csapatok erőviszonyát tekintve még zsákbamacska. A csoportunkba két olyan csapat is érkezett, akikkel még nem volt alkalmunk a pályán megmérettetni magunkat, illetve a másik három csapat esetében sem vehetjük alapul a tavalyi formát” – foglalta össze Kiri József.

48088010412_45caa601a0_k

Az Őrzők első mérkőzése március 28-án idegenben lesz. A csongrádiak azzal a VSD Rangers-zel csapnak össze, amely tavaly az utolsó fordulóban megelőzte őket a rájátszásba jutásért vívott harcban.

Fotók: Art Photo, Faragó Imre

A CFS Guardians 2020-as alapszakasz mérkőzései a TD Store Divízió II-ben:
Március 28. (szombat): VSD Rangers (idegenbeli)
Április 11. (szombat): Eger Heroes 2 (hazai)
Május 3. (vasárnap): Budapest Eagles (idegenbeli)
Május 17. (vasárnap): Jászberény Wolverines (hazai)
Június 20. (szombat): Miskolc-Szirmabesenyő Renegades (hazai)

Guardians_logo_MASCOTAlapítás éve: 2018
Hazai pálya: SZEOL pálya, fű2 (6723 Szeged, Etelka sor 3.)
Edzői stáb: Vezetőedző: Baranyi Ernő Viktor, Defensive koordinátor: Nagy Róbert Zoltán, Offensive koordinátor: Menczel Dániel, Támadófal edző: Romák László, Elkapó edző: Tóth Gábor

Forrás: http://mafsz.org – RSS