A második bronzcsapás

Az U16-os fiú kosárlabda-válogatott két győzelemmel és egy vereséggel a harmadik helyen zárta a lengyelországi Koninban megrendezett Olimpiai Reménységek Versenyét, a dobogós helyezések sorsa körbeverés után dőlt el.

L. G. Az U16-os fiúválogatott a Bukarestben megrendezett Balkán-kupa után a lengyelországi Koninban vett részt az Olimpiai Reménységek Versenyén. Váradi Attila a második tornát is két győzelemmel és egy vereséggel zárta, és akárcsak Romániában, most is hármas körbeverés után dőlt el az első három hely. A mieinknek a minitabella alapján most is a harmadik hely jutott, de természetesen ezúttal sem az eredmény, hanem a gyakorlás volt a legfontosabb.

48537_U16fiuk_konin

Az U16-os fiúválogatott Koninban

A magyar csapat Szlovákia ellen kezdett, és nehezen vette fel a ritmust. A sok hibával tarkított mérkőzésen a fiúk a második félidőben vették át a vezetést, meg is tartották, és 74-70-re nyertek. A második napon a jól felkészített lengyelek ellen már sokkal jobban ment a játék, elsősorban a védekezés. A csapat koncentráltan játszott, végig irányított, és bár támadásban sok volt a hiba, a labdaszerzésekből a mieink rendre könnyű kosarat dobtak. A házigazdákat 63-52-re verték, így az utolsó napon a tornagyőzelemre is volt esélyük.

A helyzetet nehezítette, hogy a lengyelek elleni mérkőzés 19 órakor kezdődött, a csehek ellen pedig másnap reggel 9 órakor dobták fel a labdát. Talán ez is közrejátszott abban, hogy a fiúk sem védekezésben, sem támadásban nem tudták megközelíteni az előző napi teljesítményüket. A magyar csapat kezdett jobban, de a mozgékony szerkezetű ellenfél gyorsan felzárkózott, és nyílttá tette a mérkőzést. A második negyed közepétől nagyon sok védőhibával játszottak a mieink, azt az ellenfél ki is használta, és 79-58-ra győzött.

„Három mérkőzést játszottunk különböző stílusú csapatok ellen. Hektikusan, hol nagyon jól, hol elemi hibákat elkövetve próbáltuk megoldani a feladatainkat. Azokban a periódusokban, amikor tudatosan, kontrolláltan és nagy küzdeni akarással vettük fel a harcot, akkor nagyszerű dolgokat csináltak a fiúk, de ennek az ellenkezőjére is többször volt példa, amit az utolsó mérkőzésen a csehek kihasználtak” – értékelt Váradi Attila szövetségi edző.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS