Újabb maratoni programmal folytatódott az ankarai Miniszterelnök Kupa második napja, 56 férfi és 39 női pár küzdelmei zajlottak a csütörtöki versenynapon.
Az első ringbe lépő magyar versenyző a mindössze 17éves, de roppant tehetséges junior Eb-ezüstérmes Mizsei Vivien (51KG) volt, akinek ellenfele a sokkal tapasztaltabb angol Lucy O’Conner volt. Ennek ellenére az első találatot az ifjú magyar hölgy szerezte meg, de sajnos az angol erre néggyel válaszolt, így az utolsó menet előtt komoly előnyre tett szert. A negyedik felvonásban felcsillant a remény, amikor az angolt intették, sőt Vivien ki is egyenlített, a szíve hajtotta előre, de O’Conner nagyobb rutinja végül kidomborodott, és 8:5-re győzött a reményteljes magyar lány ellen. Mizsei Viviennek semmi oka a szégyenkezésre, hiszen az egész női mezőny legfiatalabb versenyzője, és az eredmény akár fordítva is lehetett volna.
Az első férfi résztvevőnk a csütörtöki programban a debreceni Kalucza Norbert (54KG) volt, akinek a 26éves iráni Szadeg Faragzadeh ellen kellett bizonyítania. Az első három percben Kalucza irányított, és 2:0-ra vezetett, de sajnos a menetet záró gongra kiegyenlített az iráni. A második menetben a harcos bokszot bemutató Kalucza megszerezte az előnyt, még úgy is, hogy két komolyabb magyar találatot nem adtak meg az ítészek. A harmadik menetre nagyon elfáradt Kalucza, de ennek ellenére sikerült 6:5-re diadalmaskodnia. Következő ellenfele a korábban kick-boxban jeleskedő, idei kazah bajnok 20éves Mirasz Zsakupov lesz.
Újabb érdekelt versenyzőnk a 18éves Papp Nikolett (64KG) volt, akinek ez az első nemzetközi fellépése. A tapasztaltabb lengyel Justyna Sroczynska ellen bátran kezdett az ifjú magyar hölgy, és gyorsan elhúzott 2:0-ra, a menet végén pedig 3:2-vel fordultak a felek. A második menetben megőrizte előnyét Papp Nikolett, majd a harmadik felvonásban rendre megelőzte riválisát, és elhúzott három ponttal, és számoltatott ellenfelére. A záró felvonásban megismétlődött a forgatókönyv, a tinédzser magyar lány szépen növelte az előnyét, miközben a lengyel versenyző próbált rohamozni, végül 11:4-re győzött a harcos Papp Nikolett.
A Kispest kétszeres Vb-bronzérmes ökölvívója, Káté Gyula (64KG) nagyon kemény ellenfelet kapott, az idei kazah bajnokság ezüstérmese, Adlet Jegizekovnál lett volna kellemesebb rivális is a nyitófordulóban. Az első tapogatózó taktikus menetet Káté nyerte meg 1:0-ra, de több tiszta találatát nem adták meg az ítészek, és testre is keményen dolgozott Szántó Imre tanítványa. A második menetben megtartotta előnyét Káté, míg a harmadikban, a rohamozó kazahot több nagy pofonnal állította meg, és végül megérdemelten győzött képzett riválisa ellen 6:2-re. Következő ellenfele meglepetésre nem az angol Bradley Saunders, hanem az őt 3:1-re legyőző, hazai ring előnyét élvező török Jakup Sener lesz.A londoni olimpiai lehetőség miatt nagyon sokat fogyasztó pécsi Kovács Mária (75KG) a változatosság kedvéért szintén kazah ellen lépett ringbe. Dariga Sakimova szintén igen kemény ellenfélnek számít, az Ázsia bajnokságon tavaly bronzérmet szerzett egy kategóriával lejjebb. Az első menetben a kazah lány szerzett vezetést, amelyet hatalmas szívvel Kovács Mária kiegyenlített, de szinte azonnal újra előnybe került Sakimova. Az utolsó menet szenzációs harcot hozott, amelyből világbajnokunk került ki győztesen, 4:3 lett a pontozás végeredménye. Kovács Mária következő ellenfele már éremért a szintén sokat fogyasztó bolgár Desziszlava Lazarova lesz.
A kétszeres világbajnoki bronzérmes Ducza Anitának (75KG) az egy súlycsoporttal feljebb világbajnok kínai Tang Csie-li ellen mérkőzött. A magasabb Ducza szerezte meg a küzdelmes mérkőzésen az első pontot, amelyhez egy újabbat adott a második menetben, és ezt sikeresen őrizte a kevés ütést hozó összecsapáson a harmadik két perc végéig. Az utolsó, mindent eldöntő menetben a kínai világbajnok fergeteges rohama elmaradt, és Ducza Anita 3:0-s szenzációs győzelmet aratott nagynevű riválisa ellen. Ducza Anita az éremért folyó csatában régi nagy riválisával, a világbajnok svéd Anna Laurell ellen fog csatázni.
A Parthus SE ökölvívója, a 26éves Szabó László (75KG) élete első nagy külföldi versenyén az Ázsia Játékok bronzérmesével, az iráni Mohammad Szattarpur ellen húzott kesztyűt. Egy együttes találattal indult a mérkőzés, majd a magyar fiú ügyes balhorgaival komolyabb előnyt szerzett a második menet közepére, de a 22éves iráni 5:4-re jött fel a második három perc végére. A harmadik menetben Szabó Lászlónak sikerült megtartania a sovány előnyt, és a negyeddöntőben várhatja az ifjúsági Eb-bronzérmes grúz Dzsaba Hositasvili elleni pénteki küzdelmet.
A Vasas-Süllős Eb-bronzérmes ökölvívója, a sérülés után visszatérő Darmos József (91KG) sem kapott könnyű ellenfelet, ugyanis az ukrán Vjacseszlav Sabranszkij hazája bajnokságán ezüstérmet szerzett. Az első menetben a magyar nehézsúlyú bevitt néhány találatot, de sajnos a pontozók nem értékelték, így pont nélkül zárták az első három percet a felek. A második menetben záporoztak az ütések az első három perchez képest, és rendre Darmos vezetett, de végül 4:4 lett hat perc után. A harmadik záró menet sajnos a képzett ukránnak sikerült jobban, Darmos nagyot harcolt a végén, de Sabranszkij kezét emelték a magasba a mérkőzés végén.
A Harangi Imre SE Eb-bronzérmes kézsérülése után visszatérő versenyzője, Varga Miklós a fiatalabb, de képzett Ural Karslioglu ellen lépett ringbe a legjobb nyolc közé jutásért. A hajdúsámsoni versenyző az első, taktikus menetben megszerezte a vezetést, amelyet végig megőrzött az első három perc végére. A második menetben érthetetlen módon egy gyengébb török ütésre a pontozók két találatot is adtak a Karslioglunak, így Varga Miki hátránnyal kezdte az utolsó felvonást. A harmadik menetben a hajdúsámsoni idei Bocskai győztes magyar fiú hatalmas iramot diktálva, rengeteg ütést helyezett el a török versenyzőn, és végül 6:6-os döntetlennel zártak a felek, ráadásul a segédpontok is egyenlően álltak, így a pontozóknak kellett állást foglalni, és Varga Mikit 5:0 arányban látták jobbnak. A hazai ring ebben az esetben hihetetlen módon lejtett, így fordulhatott elő, hogy egy valójában hat-nyolc ponttal megnyert találkozó döntetlenül végződött. Varga Miklós következő ellenfele az azeri Hejbatulla Hadzsialijev lesz.
A Bocskai emlékversenyen szintén győztes, junior világbajnok Bacskai Balázs (69KG) a grúz Bakuri Gogocsuri ellen lépett ringbe a késő este folyamán. A Vasas-Süllős bokszolója nem sokat töltött a ringben, éppen csak bemelegedett, vérző ellenfelét már egy perc után ápolni kellett, és a mérkőzésvezető beszüntette az első menet közepén az egyenlőtlen összecsapást. A pontozás „érdekessége” volt, hogy Bacskai neve mellett még nem állt egyetlen pont sem, amikor a mérkőzésvezető véget vetett a küzdelemnek…Következő ellenfele a török Erol Ozkan lesz az éremért.
Az utolsó ringbe lépő magyar versenyző a maratoni program során a kecskeméti Szellő Imre (81KG) volt, az egyiptomi Amin El-Mohammadi Elalfi ellen kellett bizonyítania. Az első menetben taktikusan küzdöttek a felek, kevés ütést hozott az első felvonás, az ítészek nem is adtak egyetlen pontot sem. A második menetben a magasabb Szellő megszerezte a vezetést, majd egy nagy ütéssel pontot is tett a mérkőzés végére, és tizenegyedik magyarként bejutott a legjobb nyolc közé.
Eredmények:
Női 51kg, 8 közé jutásért: Lucy O’Conner (angol) – Mizsei Vivien 8:5
Női 64kg, 8 közé jutásért: Papp Nikolett – Justyna Sroczynska (lengyel) 11:4
Női 75kg, 8 közé jutásért: Kovács Mária – Dariga Sakimova (kazah) 4:1
Női 75kg, 8 közé jutásért: Ducza Anita – Tang Csie-li (kínai) 3:0
Férfi 51kg, 8 közé jutásért: Kalucza Norbert – Szadeg Faragzadeh (iráni) 6:5
Férfi 60kg, 8 közé jutásért: Varga Miklós – Ural Karslioglu (török) 6+:6
Férfi 64kg, 8 közéjutásért: Káté Gyula – Adlet Jegizekov (kazah) 6:2
Férfi 69kg, 8 közé jutásért: Bacskai Balázs – Bakuri Gogocsuri (grúz) döntő fölény az első menetben
Férfi 75kg, 8 közé jutásért: Szabó László – Mohammad Szattarpur (iráni) 5:4
Férfi 81kg, 8 közé jutásért: Szellő Imre – Amin El-Mohammadi Elalfi (egyiptomi) döntő fölény a második menetben
Férfi 91kg, 8 közé jutásért: Vjacseszlav Sabranszkij (ukrán) – Darmos József 7:5
Írta : Kincses Tibor szakíró – www.boxing.hu