A McLaren védence nem fél Alonsótól

Stoffel Vandoorne (Fotó: Photo4 / XPB Images)

Stoffel Vandoorne (Fotó: Photo4 / XPB Images)

Sokak szerint a McLaren-Honda védence lesz a jövő egyik legnagyobb sztárja, a kisebb kategóriákban elért eredményei alapján ugyanis borítékolható, hogy a Forma-1-ben is szép karrier vár rá. Vandoorne teljesítménye valóban meggyőző, a Forma-Renault 2.0-ás géposztályában ugyanis aranyérmet szerzett, majd a csúcskategóriában újoncként lett ezüstérmes, akárcsak 2014-ben a GP2-es szériában, ahol idén hatalmas előnnyel vezeti a pontversenyt.

Hiába azonban a veretes eredménysor, egyelőre nincs garancia arra, hogy Vandoorne jövőre már a királykategóriában versenyez, a legtöbb alakulat ugyanis megtartja jelenlegi pilótapárosát, és egyelőre úgy tűnik, a McLaren-Honda is hajlik Jenson Button szerződésének meghosszabbítására, igaz, az ő jövője még mindig bizonytalan. A nemzetközi sajtóban megjelenő hírek szerint Button pozíciója a magas fizetés miatt került veszélybe, a csapatnak ugyanis egyre jobban oda kell figyelnie költségvetésére, egy fiatal pilóta alkalmazása pedig „kifizetődőbb” volna.

Mivel a csapat tesztpilótája, Kevin Magnussen sokak szerint egyre közelebb kerül a Haas-istállóhoz, a McLaren ifjoncai közül Vandoorne kerülhet a tűz közelébe, azaz ő kaphatja meg Button ülését, ha a csapat nem tud megegyezni a korábbi világbajnokkal. A belga tehetség GP2-es csapatát vezető Vasseur szerint a fiatal pilóta már bebizonyította, megérdemelné a lehetőséget. „Stoffel már bőven készen áll a Forma-1-es debütálásra!” – mondta a Sport Bild munkatársának. „Ha GP2-es bajnokként nem tehetné meg ezt a lépést, az a motorsport szégyene lenne” – tette hozzá.

Abban az esetben, ha a McLaren választása végül Vandoorne-ra esne, a belga tehetség a mezőny egyik legtapasztaltabb és legelismertebb pilótájának csapattársaként debütálna, a helyzet pedig sokak szerint a 2007-es évadot idézné, amikor a szintén McLaren-támogatott Hamilton érkezett meg Alonso mellé. Vandoorne-nak tehát nem lenne könnyű dolga a spanyol klasszis mellett, ő azonban nem tart a kétszeres világbajnoktól. „Nem félek Alonsótól” – jelentette ki Szingapúrban. „Sőt, épp ellenkezőleg! Mellette sokkal jobb versenyzővé válhatnék” – tette hozzá zárásként.

Forrás: www.telesport.hu – RSS