A Michelin visszatérhet az F1-be

A francia gumiabroncsgyár a Michelin 2006-ban távozott a Formula-1-ből, de az azóta elsősorban a sportkocsi versenyekre és a Green X Challenge programjukra koncentráló franciák, ha arra lehetőségük nyílna, akkor szívesen visszatérnének a száguldó cirkusz világába.

Még mindig bizonytalan az, hogy vajon az olasz Pirelli 2014-től folytatja a Formula-1-es programját, az utóbbi időben több cégről is felröppentek olyan hírek, hogy ők vehetnék át a Pirelli helyét az F1-ben, a Bridgestone és a koreai Hankook azonban határozottan cáfolta azt, hogy bármilyen szerepet vállalna a Formula-1-ben. A spanyol AS újságírója, Manuel Franco értesülései szerint a Michelin azonban szívesen visszatérne az F1-be.

„A montreali paddockban az a hír járja, hogy a Michelin képviselői már találkoztak is a Formula-1 vezetőivel az esetleges visszatéréssel kapcsolatban” – írta Manuel Franco a lapban.

A Michelin 2001-ben tért vissza a Formula-1-be a japán Bridgestone ellenfeleként, a 2005-ös Amerikai Nagydíjon azonban vitába keveredett az FIA-val, aminek eredményeképpen a 2007-től bevezetésre kerülő egy beszállítós pályázaton már nem is indult el.

Formula.hu

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.