A Michelin visszavonta mindkét hátsó keverékét

Motor

2016. április 2. szombat, 23:46

Így határozott a királykategória hivatalos gumibeszállítója Scott Redding szabadedzésen elszenvedett ijesztő incidense után. A versenyzők a futam előtti, egyórásra megnyújtott bemelegítésen próbálhatják ki az új, közepes összetételű abroncsot.

Most már túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a Michelin visszatérése korántsem nevezhető zökkenőmentesnek a MotoGP-be. A francia cég a Bridgestone kivonulása után döntött úgy, hogy ismét szerepet vállal a gyorsasági motoros vb királykategóriájában, amelynek az idei évtől az egyedüli hivatalos gumibeszállítója. Az abroncsok azonban már a tavalyi teszteken is több, főként az első gumit érintő balesetet okoztak, a februári kollektív teszten pedig Loris Baz szenvedett ijesztő bukást a sepangi célegyenesben.

Michelin-főkép_1

Az Argentin Nagydíj szombati negyedik szabadedzésén aztán ismét a Michelin került a figyelem középpontjába Scott Redding esetét követően: a felvételek alapján a brit motorján gyakorlatilag felrobbant a hátsó gumi, s a pramacos csak a szerencsének köszönhette, hogy megúszta bukás nélkül a történteket. A tréninget meg is állították az aszfalton maradt törmelékek miatt, ám nem sokkal később újraindították, s csak a leintés előtt néhány perccel szakították ismét félbe, „biztonsági okokra” hivatkozva, hogy megvizsgálhassák Redding gépét.

Redding szóban forgó balesete, amely után így döntött a Michelin

Természetesen a gumigyártó is nyomozásba kezdett, s végül a csapatfőnökökkel és a versenyirányítással való egyeztetést követően úgy döntött, hogy mindkét keverékű hátsó abroncsát – tehát a közepest és a keményet is – visszavonja a használatból a vasárnapi bemelegítésre és futamra. Helyette egy új, erősebb szerkezetű közepes keverékű hátsó gumit tesznek elérhetővé az argentin hétvége utolsó napjára, amelyet magától értetődő módon minden pilótának használnia kell majd – igaz, az előrejelzések szerint elképzelhető, hogy erre nem kerül sor, mivel esni fog az eső Termasban. A versenyzők az új gumit az egyórásra nyújtott (más források szerint csupán haminc perccel megtoldott) warm up keretein belül próbálhajták ki.

Forrás: www.formula.hu – RSS