A Milan 3-2-re nyert az első edzőmeccsen

A Milan csütörtök délután hazai pályán 3-2-re legyőzte az olasz negyedosztályban szereplő Lumezzane együttesét a téli felkészülési időszak első mérkőzésén.

A piros-feketék már a 10. percben hátrányba kerültek, miután a vendégek Spini révén megszerezték a vezetést. A csapat csak helyzetekig jutott az első játékrészben, ám az egyenlítés a második félidőben érkezett Yacine Adli révén. A francia-algériai középpályás gyönyörű szóló után a kapuba lőtt a tizenhatoson belül. Három perccel később újra előnybe került a Lumezzane: Mauri nagyszerűen kilőtte a kapu felső sarkát, Mirante nem tudott hárítani.

A 62. percben jött a sorcsere, Stefano Pioli lehetőséget adott a Primavera-játékosoknak és a csapat 2-1-es hátrányból meg tudta fordítani a meccset. A 68. percben egy védelmi hibát kihasználva Eletu szemfüles labdaszerzése után Gabriele Alesi egyenlített, majd Victor Eletu találatával a Milan megnyerte az összecsapást.

Ez volt a Rossoneri első meccse decemberben, a következő összecsapás december 13-án az Arsenal ellen lesz a Dubaj Szuperkupa elnevezésű felkészülési torna keretein belül.

MILAN – LUMEZZANE 3-2
Időpont: 2022.12.08. 14:30
Helyszín: Milanello Sportközpont
Gólszerzők: Adli (51. ), Alesi (68.), Eletu (78.) ill. Spini (10.), Mauri (54.)

KEZDŐCSAPATOK:

MILAN (4-2-3-1): Tatarusanu (40’ Mirante); Bakoune, Gabbia (60’ Thiaw), Tomori (60’ Kalulu), Pobega (60’ Bozzolan); Vranckx (60’ Foglio), Tonali (60’ Eletu); Krunic (60’ Gala), Adli (60’Alesi), Rebic (60’ El Hilali); Origi (60’ Lazetic).

Cserék: Jungdal

LUMEZZANE: Pisoni, Tomas (40’ Pogliano), Calì, Alessandro, Spini (40’ Antonelli), Pesce (40’ Mauri), Parodi (40’ Rigo), Poledri (40’ Forte), Parravicini, Tortelli (40’ Squarzoni), Regazzetti (40’ Sperti).

Cserék: Filigheddu, Antonelli, Scanzi.

GÓLOK:

51′ – Yacine Adli

68′ – Gabriele Alesi

78′ – Victor Eletu