NVESZ-évzáró: Nagyobb állami támogatást kapnak a nem olimpiai sportágak 2023-ban

Megtartotta ünnepélyes évzáróját a Nemzeti Versenysport Szövetség. A Radisson Blu Béke Hotelben többek között a sportért felelős államtitkár is köszöntötte a sportolókat, sportvezetőket, és osztott meg fontos információkat.

Dr. Schmidt Ádám elmondta: van mit ünnepelni, hiszen az NVESZ sportágai idén is sikeresek voltak, a nyári birminghami Világjátékokon pedig 11 arannyal, 7 ezüsttel és 9 bronzzal zárt a magyar csapat.

„Ez volt minden idők legsikeresebb magyar Világjátékok-szereplése. Az idei évben 376 millió forinttal támogattuk a Nemzeti Versenysport Szövetség és tagszervezetei tevékenységét. Ezt az összeget 2023-ban jelentősen szeretnénk megemelni. Javaslatomra a jövő évi költségvetési törvényben a nem olimpiai sportágak szakmai és működési támogatására 600 millió forintot irányzott elő a kormányzat, amely a szakmai tervek szerint kiegészül egy 195 millió forintos sportágfejlesztési támogatással is”- mondta dr. Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár.

Schmitt Pál, volt köztársasági elnök, a NOB tagja, a MOB tiszteletbeli elnöke köszöntőjében kiemelte, a Nemzeti Versenysport Szövetség tevékenysége túlmutat az élsporton.

„A Nemzeti Versenysport Szövetség kimagasló munkát végez évről évre. A versenysport mellett azonban nem szabad megfeledkezni arról a hatalmas szabadidős bázisról, amely a szervezet mögött áll. Sokat tesznek a gyerekek és a felnőttek egészségéért” – hangsúlyozta Schmitt Pál.

Az est házigazdájaként dr. Mészáros János megjegyezte: nehéz éven vagyunk túl, de a Világjátékok eredmények kárpótoltak, mint ahogy az összes többi világbajnokság és Eb is.

„Tizenhét sportágban szereztünk kvótát. Hét sportban lett magyar éremszerző, tizenkettőben pedig volt pontszerzőnk. Úgy gondolom, hogy a számok is bizonyítják: a világ élvonalába tartozunk. Fantasztikus munkát végeznek a szövetségekben. Ugyanúgy ciklusról ciklusra készülünk a négyévenkénti megmérettetésekre, mint az olimpiai versenyzők. Azon leszünk, hogy a következő Világjátékokon is maradandót alkossunk.” – emelte ki az NVESZ elnöke.

Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára beszédében rámutatott, évek óta a MOB és az NVESZ egymás mellett dolgozik.

„Jól ismerjük egymás tevékenységét, igény esetén természetesen segítünk is egymásnak. Sok esetben előfordult, hogy egy olimpiai programból kikerült sportágat az NVESZ koordinál tovább” – számolt be köszöntőjében a MOB főtitkára.

Vargáné Andrejkó Edina csapatvezetőként irányította a magyar sportolókat a 11. Világjátékokon.

„Meglepetésekkel teli időszakot hozott a 2022-es nyár. Elveszett, és később előkerült csomagoktól kezdve duplán befoglalt szálláshelyeken át jutottunk el oda, hogy történelmi sikert érjünk el. Összességében, a nehézségek ellenére mégis úgy látom, hogy minden úgy volt jó, ahogy megtörtént. Jó volt ezt a csapatot segíteni.” – mondta a birminghami csapatvezető, az NVESZ főtitkára.

Az eseményen élménybeszámolót tartottak a Világjátékokon részt vett sportolók. Így többek között a kajakos Kiszli Vanda, a karatés Tadissi Martial, a versenytáncos Andrea Silvestri és Váradi Martina, a görkorcsolyázó Gardi Dominika, a kick-boxos Pálfi Viktória, a szumós Kerstner Róbert és a drónversenyző Rontó Roland válaszolt Kolozsi Lázár Ildikónak, a Nemzeti Versenysport Szövetség kommunikációs koordinátorának kérdéseire.

A napot az idén fantasztikus idényt záró Silvestri/Váradi kettős pezsdítette fel egy latin táncbemutatóval.

Az élménybeszámolók sorát Dr. Toman József, az Országos Sportegészségügyi Intézet főorvosa és dr. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője zárta, akik szintén kimagasló munkát végeztek a magyar sportolók felkészítésében.

A nap végén a testületek képviselői – a karácsonyi csomagban – átvehették a Járosi Péter alelnök által gondozott és szerkesztett, immár hagyományossá vált, éves NVESZ-sportnaptárt, amelyben valamennyi tagszövetség megjelenik a fotókon.

(Fotók: Szalmás Péter)