Magyarországon sajnos, koránt sem mindenki szereti az egyenes beszédet. Ezért olykor még megrovás is jár, amit e sorok írója mindig emelt fővel vállal. – Nevezetesen akkor, amikor kijelenti: a Nagy László-féle dossziét már réges-régen le kellett volna zárni.
Ez az egykor nagyon szimpatikus – és vitán felül klasszis erényekkel rendelkező – fiatalember mára belül egészen biztosan alapvetően megváltozott. A tíz év előtti Nagy Laci meggyőződésem, nem csinálta volna végig, ezt a húzd meg – ereszd meg, mindkét felet megalázó játékot! Barcelonában a játéka kiteljesedett, emberi tulajdonságaiban viszont fejlődése – finoman szólva is – elakadt. S akkor azt hiszem, elég finoman fogalmaztam.
Szögezzük le: vannak erkölcsi normák – ilyen például a hazaszeretet – amelyek az utóbbi évtizedekben Magyarországon igen sajnálatos, de egyértelmű módon különösen leértékelődtek. Jól nyomon követhető ez a sportolók vándorlásán is, akik sokszor egészen bizonytalan kalandokba is belemennek a remélt anyagi jobblét hitében. Ezért senkit nem szabad elmarasztalni, hiszen mindenki a maga sikereinek a kovácsa.
Nagy László jól járt, amikor Barcelonába szerződött. Bizonyosan többszörösét keresi még az itthon legjobban fizetett veszprémi játékosok bérénél is. Ezt senki nem irigyli tőle, hiszen megdolgozott érte, dagadjon a bankszámlája. Egyet viszont nem szabad elfogadni senkitől sem: a másik fél gyermeteg állítások sorával történő hitegetését. Teljesen mindegy, volt-e szó, s ha igen, mekkora összegekről a kulisszák mögött, s hogy kinek mekkora részigazságai voltak. Nagy Lászlónak már régen igent, vagy nemet kellett volna mondania. Ha pedig ő erre nem volt képes, akkor a magyar szövetségnek kellett volna megunnia ezt a szánalmas szerepet.
S mi történt ezzel szemben? Ha jól olvasok a sorok között, Mocsai Lajos szakmai igazgató azt sem tartja kizártnak, hogy Nagy László egy későbbi alkalommal térjen vissza a nemzeti együttesbe. Ez egy kisebbfajta világcsúcs, hiszen ha nem most, akkor mikor? Ha nélküle is továbbjut a válogatott, akkor erkölcsi győztesként ne szoruljon már rá az állandóan „betegeskedő” Nagy Lászlóra. Legyen azoké a Vb-részvétel öröme és büszkesége, akik azt kiharcolták!
Ha pedig elbuknánk a szlovénok ellen, akkor pláne ne jöjjön a Barcelona sztárja, hiszen ez esetben alapos felforgatásra és új csapatépítésre lesz szükség.
Maradjunk annyiban: reméljük a legjobbakat. Egy biztos: jómagam a lemondást követően még jobban szurkolok majd azért, hogy Perez (képünkön) és társai megoldják a rájuk váró nagy feladatot!
