A nagyobb rutin győzött a Groupama Arénában

A rendkívül fiatal magyar válogatott hiába játszott mezőnyfölényben az oroszok ellen, a rutinosabb vendégek 3-0-ra megnyerték a két csapat felkészülési mérkőzését a Groupama Arénában.

A magyar válogatott a pénteki, andorrai vb-selejtező előtt felkészülési mérkőzésen fogadta a 2018-as vb házigazdáját, a Konföderációs Kupára készülő orosz válogatottat. Bernd Storck, ígéretéhez híven, több fiatal játékosnak is lehetőséget adott a kezdőcsapatban, Márkvárt Dávid és Eppel Márton első alkalommal lépett pályára a válogatottban, Hangya Szilveszter második meccsén szerepelt a nemzeti csapatban. A középpálya belső pozícióiban két 1995-ös és egy 1994-es születésű játékos kapott szerepet, a kezdőből mindössze ketten (Dzsudzsák Balázs és Stieber Zoltán) születtek 1990 előtt.

A mérkőzést a magyar válogatott kezdte aktívabban, az első lehetőség egy hosszú indítást követően Dzsudzsák Balázs előtt adódott, de a védők beérték, így nem tudta lövéssel befejezni az akciót. A 20. percben teljesen váratlanul vezetést szereztek az oroszok: labdát vesztettünk az ellenfél térfelén, Fjodor Szmolov indult meg a kapunk felé, és miután senki sem tudta szerelni, 16 méterről a jobb alsó sarokba lőtt (0-1). A folytatásban is a magyar válogatott próbált inkább kezdeményezni, de a masszív orosz védelmet nem tudtuk feltörni. A 31. percben Dzsudzsáknak volt egy ígéretes lövése, de a labda kevéssel a bal kapufa mellett hagyta el a pályát. A 40. percben megduplázták előnyüket az oroszok, egy jobb oldali szöglet után Eppel Mártonról pattant a labda a magyar kapuba (0-2).

0605_hun_rus7

A szünetben Bernd Storck hármat cserélt, Kádár, Hangya és Kalmár helyére Vinícius, Sallai és Kleisz állt be, utóbbinak ez volt a válogatottbeli debütálása. A második félidőt támadó szellemben kezdte a magyar válogatott, az 51. percben, egy szabadrúgás utáni Lang Ádám-fejest követően centikkel kerülte el a labda a kaput, az 56. percben Dzsudzsák Balázs hosszú passzával Eppel törhetett kapura, de a tizenhatoson belülre érve pontatlan volt a passza. Az oroszok továbbra is a stabil védekezést tartották szem előtt, de egy-egy gyors támadással azért többször is eljutottak a tizenhatosunkig. A 70. percben egy újabb debütáns, Balogh Norbert, valamint Kleinheiser László érkezett a mieinknél, Eppel és Dzsudzsák helyére. Nem sokkal később Sallai És Bese játszott össze az orosz tizenhatoson belül, de utóbbi beadásába belelépett egy orosz védő. A 75. percben Gyurcsó Ádámot is pályára küldte Bernd Storck, két perccel később Balogh csapott le egy lassan guruló labdára, elpiszkálta a kapus elől, de gurítása után egy visszaérő védő a gólvonalon menteni tudott. A 89. percben megszerezte harmadik gólját is az orosz válogatott, egy bal oldali akció végén Poloz kapott labdát középen, majd 14 méterről a jobb alsó sarokba helyezett (0-3), beállítva a végeredményt.

Bár az eredmény magabiztos orosz győzelmet sugall, a négy újoncot avató fiatal magyar válogatott nem játszott alárendelt szerepet a találkozón, de a labdabirtoklási fölény ezúttal kevés volt, a jól védekező, rutinos orosz válogatott szinte mindegyik lehetőségét kihasználta, és ezzel eldöntötte a találkozót.

Magyarország-Oroszország 0-3 (0-2)
Magyarország: Gulácsi Péter – Bese Barnabás, Lang Ádám, Kádár Tamás (Vinicius Paulo, 46.), Hangya Szilveszter (Kleisz Márk, 46.) – Márkvárt Dávid, Nagy Ádám – Dzsudzsák Balázs (Kleinheisler László, 70.), Kalmár Zsolt (Sallai Roland, 46.), Stieber Zoltán (Gyurcsó Ádám, 75.) – Eppel Márton (Balogh Norbert, 70.)
Gólszerző: Szmolov a 20., Eppel (öngól) a 40., Poloz a 92. percben

Forrás: www.mlsz.hu – RSS