„A nemzetközi Súlyemelő-szövetség mindig is élen járt a dopping elleni küzdelemben”

A sportág nemzetközi szövetségének főigazgatója ezt fogja bemutatni április 10-én, melyet a MOB megbízásából a SPORTJUS Magyar Sportjogász Társaság szervez „Őrizzük meg a magyar sport integritását, közösen a dopping ellen!” – címmel. Ádámfi Attila azt mondja, a sportágban tiltott teljesítményfokozók elleni küzdelem már jóval az ellenőrzések időszaka előtt elkezdődik.

Sajnos általában a rossz példák, a pozitív doppingesetek kerülnek napvilágra, a sajtó azokat kapja fel, kevés az olyan fórum, ahol bemutathatjuk, hogy a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség igazából milyen komoly erőfeszítéseket tesz a dopping-ellenes küzdelem terén” – hangsúlyozta az olimpia.hu-nak Ádámfi Attila, aki sportdiplomataként tagja a MOB Nemzetközi Kapcsolatok és Sportdiplomáciai Bizottságának is. 

Örömömre szolgál, hogy a SPORTJUS felkért, és itthon tarthatok egy olyan előadást, melyben kifejthetem a szövetségünk ilyan irányú tevékenységét, ami nem csupán az ellenőrzésekre korlátozódik. Célunk a megelőzés, a felvilágisítás, hogy már az egészen fiatal versenyzőkkel is megismertessük a káros hatásokat, a dopping okozta negatív élettani folyamatokat. Nagyon nagy hangsúlyt fektetünk a prevencióra! Ez egy komplex téma, örülök, hogy elmondhatom a hétfői konferencián, miben tudunk élen járni a sportágak között a dopping-ellenes küzdelemben” – magyarázta Ádámfi Attila, aki azt is megerősítette honlapunknak, hogy megmérkőzik a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség főtitkári tisztéért. Igen, pályázom, a szövetség közgyűlése május végén, Bangladesben hoz döntést az úja elnök és főtitkár személyéről is” – tette hozzá. Az elnöki posztot ismét megpályázza dr. Aján Tamás, a NOB tiszteletbeli tagja, a MOB elnökségének tagja is.

Az eseményen előadást tart a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke, Schmidt Gábor és az olimpiai bajnok úszó Gyurta Dániel, a NOB tagja, a MOB elnökségének tagja is. A fórumot a MOB főtitkára, dr. Bartha Csaba nyitja meg, az esemény moderátora dr. Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató, a SPORTJUS elnöke lesz.

A konferencia időpontja: április 10. (hétfő) 14:00-18:30 óra; helyszíne a MOM Kulturális Központ Kupolaterme (1124 Budapest, Csörsz u. 18.). 

Előadók:

dr. Tiszeker Ágnes, főorvos, a Magyar Anti-dopping Csoport (HUNADO) vezetője,
dr. András Krisztina, a Sportgazdaságtani Kutatóközpont igazgatója,
Gyurta Dániel, olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja,
Gergely István, kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, a Budapesti Honvéd Sportegyesület ügyvezető elnöke,
Schmidt Gábor a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke,
Ádámfi Attila, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) általános igazgatója,
Urr Anita, a Magyar Paralimpiai Bizottság főtitkára,
dr. Fazekas Attila Erik, az EMMI Sportért Felelős Államtitkárságának helyettes államtitkára,
dr. Szabó Gergely Balázs ügyvéd, a Magyar Anti-dopping Csoport vezető jogásza és jogi képviselője,
dr. Vaska Ottília a Magyar Olimpiai Bizottság jogásza,
dr. Téglásy György sportorvos, az Országos Sportegészségügyi Intézet főorvosa és a válogatott kereteket ellátó szolgálat igazgatója,
dr. Székely Mózes a Magyar Egyetemi – Főiskolai Szövetség főtitkára,
dr. Gerő Tamás ügyvéd, a SPORTJUS Magyar Sportjogász Társaság tagja.

Az eseményen a részvétel térítésmentes, de regisztrációhoz kötött, illetve a részvételi sorrend a regisztráció sorrendje szerint történik. Regisztrálni itt lehet: http://sportjus.hu/konf_reg/

A SPORTJUS Magyar Sportjogász Társaságról bővebben itt olvashat.

(MOB)

Forrás: www.mob.hu – RSS