A Dombrád U19-es csapatának 17 éves kapusa, Oláh Csaba fél kézzel is kiemelkedően véd, sorozatban öt meccsen keresztül megóvta kapuját a góltól. Komoly célja van: azzal szeretne példát mutatni testi fogyatékossággal élő társainak, hogy egyszer az NB II-es Kisvárda kapusa lesz.
Nagy-Pál Tamás • Az elmúlt hetekben összesen 492 perc telt el úgy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei másodosztály U19-es bajnokságában, hogy a Dombrád kapusa, Oláh Csaba nem kapott gól.
Jók a rexlexei
Ez önmagában is becsülendő teljesítmény.
A 17 éves hálóőr azonban – születési rendellenesség következtében – fél kézzel véd, hiányzik a jobb kézfeje. Mégis öt mérkőzés telt el zsinórban úgy, hogy nem kapott gólt. A szép sorozat most megszakadt a Kék SE elleni 4-3-as siker alkalmával.
„Vezettünk 3-0-ra, aztán annyira lendületbe jöttünk, hogy mindenki gólt akart rúgni. A védők így figyelmetlenebbek voltak, nem érkeztek vissza időben. De nem tagadom, nekem is voltak hibáim.”
Oláh fejében gyerekkorában sem merült fel, hogy parasportoló legyen. Követni szerette volna ugyanis a bátyját, illetve a 2006-os világbajnokságon áhítattal csodált Gianluigi Buffont a kapuban. „Kipróbáltam magam mezőnyjátékosként is, de nem ment annyira. A gólvonalon azonban otthonosan éreztem magam, gyorsan megszerettem.”
Természetesen, ahogy az a gyerekek között megesik, eleinte gúnyolódtak a testi fogyatékosságán, azt érzi pályafutása eddigi legnehezebb időszakának. „De amikor összebarátkoztunk, már nem volt probléma. Az ellenfeleim is ismernek, így ritkábban fordulnak elő megjegyzések, de azért akadnak durva beszólások. Érdekes, ha már gólokkal vezetünk, nagyon jól viselem. Ha hátrányban vagyunk, akkor kevésbé…”
Befogadták a társak
Teljesítményét az U19-es bajnokság kapusai is irigyelhetik, hiszen kilencen is több gólt kaptak nála. „Persze, sokszor nehezebb a feladatom. A magas labdákat nem tudom olyan magabiztosan lehúzni, mint kollégáim. Ellenben erősebb a lábmunkám. Ha például középmagasságban jön a jobb kezem felé a labda, akkor inkább lábbal próbálom megoldani a helyzetet.”
Egyéb esetben ugyanúgy használja a jobb kezét is, annyi különbséggel, hogy nem húz kesztyűt. „Az edzőm szerint jók a kifutásaim és a reflexeim, illetve az elrugaszkodásomat, a vetődéseimet sorolják az erényeim közé. De van még miben fejlődnöm: a szögletek és a beadások hárításában.”
Főleg, hogy Oláh egyáltalán nem éri be ennyivel. Küldetésének érzi ugyanis, hogy sorstársainak megmutassa: ugyanúgy érhetnek el az életben jelentős dolgokat, mint bárki más. „Az a legnagyobb vágyam, hogy az NB II-es Kisvárda kapusa lehessek egyszer. Be akarom bizonyítani mindenkinek, hogy kellő önbizalommal mi is bármire képesek lehetünk. Ehhez egyetlen dologra van szükség: komoly, mégis elérhető célt kell kitűznünk magunk elé.”
