A “Pusztulj, tirpák!” után pofonok csattantak a pályán a Magyar Kupában: „Már a sorsolás után üzengettek nekünk az ultrák” – a balhé részletei

A Magyar Kupa hétvégi fordulójának vasárnapi játéknapján az NB II-es Nyíregyháza a Hajdú-Bihar megyei I. osztályban szereplő Monostorpályi együtteséhez látogatott. Az alacsonyabb osztályú házigazda egy órán át tudta tartani a 0-0-s eredményt másodosztályú ellenfelével szemben, azonban a 63. percben Szerető Krisztofer góljával előnyhöz jutott a Szpari, majd – 10 perccel később – Pantovics tizenegyese állította be a mérkőzést 0-2-s végeredményét.

Az egyébként is parázs hangulatú mérkőzésen azonban a hármas sípszót követően elszabadultak az indulatok. A lefújást követően a hazai közönség egy része – és a hírek szerint néhány, nem szervezett formában érkezett DVSC-drukker –  a nyíregyházi szurkolókkal előbb verbálisan csapott össze, majd a pályán elcsattant néhány pofon is a két tábor között – ebben álíltólag a vendégek húzták a rövidebbet. Végül a rendőri erőknek kellett közbelépniük és lehűteniük a kedélyeket.

“A hazai kispad példát mutatott a közönségének”

A Nyíregyháza Spartacus ügyvezetője, Kósa Árpád a csakfoci.hu-nak beszélt a találkozót követő jelentekről.

Még meg kell vizsgálnom ezt az esetet, mert én nem láttam magát az eseményt, hiszen a klubház oldalában voltam már ekkor. A hírekből értesültem mindenről. Nyilván minden ilyen esetben a hazai klub rendezésének a hiányosságai merülhetnek fel.

A mérkőzés összességében is parázs hangulatú volt, aztán történt egy sérülés, amiért a hazai szurkolók és a hazai kispad is az egyik nyíregyházi játékost tette felelőssé. Egyértelmű volt azonban, hogy a sérülést a pálya minősége okozta elsősorban. Ezután lett egy olyan hangulat, ami nem való a futballpályára. Úgy gondolom, ennek volt a következménye, hogy a felhergelt hazai közönség közé bementek a nyíregyházi szurkolók.

Tudjuk, hogy épül fel egy megyei klubnak a rendezői gárdája és sajnos ez a rendezői stáb nem volt felkészülve arra, hogy a mérkőzésen bármilyen atrocitás történik. A találkozóban nem is lett volna benne a verekedés, azonban a sérülés után a hazai kispad “példát mutatott” a közönségének – fogalmazott Kósa, aki azt is elmondta, jelenleg nem tud sérült drukkerről, de ma tájékozódni fog bővebben a történtekről.

Azt gondolom, hogy egy ilyen esetet mielőbb el kell felejteni. Én nem szeretném hogy ennek bármilyen szinten is legyen folytatása. Ez egy sajnálatos esemény volt – zárta az ügyvezető.

“Nem normális az, hogy ez tettlegességig fajuljon”

Az esettel kapcsolatban honlapunk megszólaltatta a Nyíregyháza vezetőedzőjét, Huszák Gézát is.

Maga a sérülés egy teljesen vétlen helyzet volt és ezt a mérkőzés után a sérült játékos is elismerte. Egyszerűen aláfordult a bokája, sőt, a mi masszőrjeink mentek rajta segíteni.

A hazai csapat vesztésre állt, így ekkor elszabadultak az érzelmek. A szurkolók felől érkeztek az irányunkba bántó rigmusok, (“Pusztulj tirpák, pusztulj!”; “Sose juttok fel!”), ez borzolta a mi szurkolóink kedélyeit is.

A verekedéskor a csapat 90 százaléka már lement a pályáról, mi onnan láttuk, hogy volt egy kis összetűzés, de jöttek a rendezők és ezután nyugodtak le a drukkerek. Az ilyen előfordul a kupamérkőzéseken, de nem normális az, hogy ez tettlegességig fajuljon, a történtek nem futballpályára valók, de nem is nézett ki úgy, hogy ez lesz a vége. A mérkőzés után az ellenfél edzője odajött gratulálni. Nagyon szépszámú közönség volt kint, a monostorpályi elnökkel beszélgettünk a mérkőzés előtt, aki elmondta, hogy náluk a hétvége egy népünnepély, szóval tényleg egy jó hangulatú meccs lehetett volna az egész – értékelte a Nyíregyháza vezetőedzője.

“Már a sorsolás után üzengettek nekünk a nyíregyházi ultrák”

Az eset kapcsán természetesen a másik felet, a monostorapályiakat is megszólaltattuk. A hazai klub elnöke, Nyilas József elismerte, hogy valóban mulasztott a klub a mérkőzés szervezését tekintve.

A mérkőzés előtt én megajándékoztam a vendégeket egy sállal, míg ők adtak nekünk egy mezt, vagyis jó hangulatban kezdődött a kupameccs. Aztán valóban a sérülés után lett feszültebb a hangulat, de ekkor is inkább a szurkolók szidták a játékvezetőt, aki nem fújt le egy csúnya belépőt, majd a kontrából megítélt egy véleményes tizenegyest a Nyíregyházának.

– Abban lehet igazság, hogy mulasztottunk a szervezést tekintve. Mi nem nagyon szoktunk ilyen mérkőzéseket játszani, nálunk inkább családias hangulatú mérkőzések vannak. Már a sorsolás után üzengettek nekünk a nyíregyházi ultrák, a mérkőzésre pedig a DVSC ultrái is kilátogattak. Én már a találkozó előtt mondtam nekik, ha bármilyen problémájuk van, azt rendezzék a kapukon kívül. Mi amúgy is egy nagyon alacsony költségvetéssel dolgozunk, de úgy érzem, megtettem mindent, amit tudtam. A szurkolók el voltak különítve, kordonokkal volt elválasztva a két tábor. Megyei szinten nálunk a rendezők valóban 50-60-70 évesek, de a polgárőrök 6-8 fővel kint voltak, illetve a kerítésen kívül is volt nyolc rendőr. Ahhoz képest, hogy éves szinten mi 2,5-3 millió forintból gazdálkodunk, a tegnapi mérkőzés egy hatalmas plusz kiadás volt.

A mérkőzés után a debreceni ultrák kezdtek el skandálni a nyíregyházi szurkolók irányába, amibe – nem tagadom – néhány monostorpályi szurkoló is csatlakozott. Ezután csattant el néhány pofon a kordonok mellett, de ehhez kellett, hogy provokálják a vendégeket. Itt pár percig tartott a dulakodás, de a rendőrök szerencsére hamar megérkeztek és rövidesen abbamaradt a dolog – zárta a monostorpályi klubelnök, aki szintén nem szeretné, ha bármilyen utóélete lenne a vasárnapi ügynek.

PÓCZIK DÁVID

Magyar Kupa: Az MTK kiütéssel a legjobb 32 között – ezek a csapatok várják a sorsolást