A Real és a Milan is jön a Puskás Suzuki Kupára

ac_milan.jpg

Április elején harmadik alkalommal rendezik meg a Puskás Suzuki Kupa rangos labdarúgó utánpótlás tornát, amelynek mérkőzéseire ezúttal is Felcsúton és Székesfehérváron kerül sor. A viadalon a Real Madrid mellett többek között az AC Milan 17 éven aluli együttese is szerepel.

    Az esemény – amelynek felvezető sajtótájékoztatóját kedden tartották – fővédnöke a legendás Aranycsapat kapitányának özvegye, Puskás Ferencné.

    Az április 2-án rajtoló tornán magyar részről a címvédő, Ferencváros, illetve a Budapest Honvéd és a házigazda Videoton-Puskás Akadémia 17 éven aluli csapata vesz részt. Ezúttal is Magyarországra érkezik Puskás pályafutásának – a Honvéd mellett – másik nagy klubja, a Real Madrid, és idén is indul a viadalon a görög Panathinaikosz. Az egyre rangosabb utánpótlástornává váló Puskás Suzuki Kupának ezúttal is lesz egy új szereplője: a szintén világhírű AC Milan jön majd Magyarországra.

    "A tradíció fontos, azt megszakítani nem szabad – mondta Orbán Viktor, a Puskás Ferenc Akadémia alapítója. – Úgy gondolom, a magyar futball gyors felemelkedés előtt áll. Magyarországon már most legalább öt akadémia készíti fel a gyerekeket. Mi hiszünk abban, hogy ilyen tornákat kell szervezni, mert túl azon, hogy nekünk is öröm, ezek alapozzák meg a magyar labdarúgás gyors és látványos felemelkedését."

    A Puskás Suzuki Kupa döntőjét április 5-én a Sport Televízió élőben közvetíti.

    A csoportbeosztás:
    A csoport:

Videoton Puskás Akadémia
Real Madrid (spanyol)
Panathinaikosz (görög)

    B csoport
Ferencváros
AC Milan (olasz)
Budapest Honvé

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.