A riói olimpikon Kopasz Bálint nem talált legyőzőre Szegeden


Szegeden a Matyi-éri kajak-kenu pályán, a világkupa harmadik versenynapján a riói olimpikon Kopasz Bálint biztosan utasította maga mögé az olimpiai erősségű mezőnyt a K-1 1000 méteres távon.

Szombaton nyolc döntőt rendeztek a délelőtt folyamán 500 és 1000m-en. Ebből öt szám szerepel az olimpiai műsorában, és mind az ötben érdekeltek voltak a magyar kajakosok, kenusok.

A riói olimpia 10. helyezettje, Kopasz Bálint a K-1 1000m elő- és középfutamát is fölényesen nyerve került a fináléba. A 19 éves algyői kajakos – akinek az édesanyja, Demeter Irén az edzője – 750 méternél még második volt, de végül hatalmas hajrával elsőként ért a célba. A mezőny igen erős volt, hiszen a vert mezőnyben végzett az olimpiai bajnok spanyol Marcus Walz és az ezüstérmes cseh Josef Dostal is.

„Kemény pálya volt, kemény ellenfelekkel. Ma nagyobb hullámok vannak, mint tegnap, és nagyon boldog vagyok, hogy itt, a szegedi pályán, a magyar közönség előtt győzni tudtam.” – nyilatkozott az Eb-bronzérmes Kopasz Bálint, aki azt mondta: a verseny sokkal jobban sikerült, mint várta.

A női K-1 500m fináléban két magyar is versenybe szállt az érmekért, a világbajnok Vad Ninetta és a 20 éves Takács Tamara, akinek ez volt élete első világkupaversenye. A két magyar nem tudott beleszólni az orosz Jelena Anjusina és az olimpiai bajnok új-zélandi Lisa Carrington csatájába, de Fábiánné Rozsnyói Katalin tanítványa, Takács felkapaszkodott a dobogó harmadik fokára. Vad Ninetta negyedik lett.

A férfi kenusok 1000 méteres távján Kiss Tamás az ötödik, az idén elsősorban a párosra koncentráló Vasbányai Henrik pedig a nyolcadik helyen végzett. K-2 1000 méteren a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán és társa, Bárdfalvi Márk hatodikként zárt, míg a kenupárosok egy kilométeres döntője egy magyar nyolcadik helyet hozott a Korisánszky György, Mike Róbert duó révén.

A nem olimpiai távok közül a múlt héten, Portugáliában is győztes Bodonyi Dóra gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratva nyerte meg a K-1 1000 métert. A 23 éves szolnoki kajakossal csak az ausztrál Alyssa Bull tudta tartani a lépést, de a végén Bodonyi még őt is hajóhossznyi előnnyel verte.


Ötszáz méteren a kenus Balla Virág – aki a múlt heti, montemori vk-ról négy arannyal tért haza – megismételte portugáliai sikerét egyesben, remekül versenyezve magabiztosan utasította maga mögé vetélytársait. „Nagyon jó verseny volt. Sokkal nehezebb, mint a múlt heti, itt nagyobb volt a mezőny, Szegedre mindenki eljött, aki számít. Köszönöm a közönségnek a buzdítást!” – nyilatkozott a győriek 22 esztendős kenusa. Hozzátette: a pénteki középfutamban sok mindent elrontott, most viszont abban a tempóban tudott lapátolni és azokat az indításokat tudta megcsinálni, amelyeket eltervezett.

Férfi K-2 500 méteren Hufnágel Tibor és Ilyés Róbert duója hatalmasat küzdött a fináléban. Sokáig úgy tűnt, hogy a futamot uraló ukrán kettőstől nem lehet elvenni a győzelmet, de a páros a végére elfáradt, így a befutó nagyon szoros lett: az aranyat végül a franciák szerezték meg, Hufnágelék pedig másodikként csaptak a célba az ukránok előtt.

A magyarok a döntők első napján öt érmet, három aranyat, valamint egy-egy ezüstöt és bronzot szereztek (ebből 1 arany és 1 bronz olimpiai számban született) .

A szegedi regattán, amely az idei gyorsasági vk-sorozat második állomása, 66 ország versenyzői küzdenek.

A szombati dobogósok

Olimpiai számok:

férfiak:

K-1 1000 m:
1. Kopasz Bálint 3:23.921 p
2. Fernando Pimenta (portugál) 3:24.875
3. Roi Rodriguez (spanyol) 3:25.782

K-2 1000 m:
1. Inigo Pena, Francisco Cubelos (spanyol) 3:05.624
2. Vitali Curkan, Oleh Kuharik (ukrán) 3:06.485
3. Daniel Havel, Jakub Spicar (cseh) 3:09.239
…6. Kammerer Zoltán, Bárdfalvi Márk 3:11.962

C-1 1000 m:
1. Martin Fuksa (cseh) 3:45.624
2. Isaquias Queiroz Dos Santos (brazil) 3:46.424
3. Tomasz Kaczor (lengyel) 3:47.208
…5. Kiss Tamás 3:49.431
…8. Vasbányai Henrik 4:01.547

C-2 1000 m:
1. Vincent Slominski, Mateusz Kaminski (lengyel) 3:27.543
2. Serguey Torres Madrigal, Fernando Dayan Jorge Enriquez (kubai) 3:27.958
3. Peter Kretschmer, Yul Oeltze (német) 3:28.035
…8. Mike Róbert, Korisánszky György 3:31.904

Nők:

K-1 500 m:
1. Jelena Anjusina (orosz) 1:47.755
2. Lisa Carrington (új-zélandi) 1:47.840
3. Takács Tamara 1:49.455
4. Vad Ninetta 1:50.255

Nem olimpiai számok:

férfiak:

K-2 500 m:
1. Guillaume Le Floch Decorchemont, Sébastien Jouve (francia) 1:28.125
2. Hufnágel Tibor, Ilyés Róbert 1:28.302
3. Igor Trunov, Ivan Szemikin (ukrán) 1:28.386
…6. Tóth Dávid, Bán Kristóf 1:30.348

nők:

K-1 1000 m:
1. Bodonyi Dóra 3:50.250
2. Alyssa Bull (ausztrál) 3:51.511
3. Melanie Gebhardt (német) 3:55.850
…5. Bordács Blanka 3:57.542

C-1 500 m:
1. Balla Virág 2:05.035
2. Katie Vincent (kanadai) 2:06.950
3. Ludmila Luzan (ukrán) 2:08.504
…6. Devecseriné Takács Kincső 2:10.396

vasárnap:

B és C döntők 9.10
200 és 500 m-es döntők 10.30
váltó előfutamok 14.00
váltó döntők 16.15

(MOB-MTI, fotók: MOB/Szalmás Péter)

Forrás: www.mob.hu – RSS