A riválisok miatt költött sokat a Mercedes

Niki Lauda egy interjúban elárulta, hogy a Mercedes új turbójának kifejlesztése nagyon sokba került, s mivel a riválisok nem tartják be a korábbi megállapodást, a stuttgartiak is megemelték az F1-es program költségvetését.

Az idei szezon kezdete előtt a Mercedes tűnt a világbajnoki cím legnagyobb esélyesének, és Lewis Hamilton meg is tette az első lépést a győzelem felé, hiszen megszerezte az idénynyitó Ausztrál Nagydíj pole pozícióját. A fölényt nagyrészt az új turbónak köszönheti a csapat, melyre rengeteget költött, még akkor is, ha a paddockban terjedő, félmilliárd euróról (mintegy 150 milliárd forintról) szóló pletykák egyértelműen túloznak.

 

lauda lead

 A Weltnek nyilatkozva Niki Lauda elárulta, hogy a Mercedes úgy döntött, hogy hajlandó többet költeni a siker érdekében, s e döntés helyessége beigazolódni látszik. „Az RRA [az önkéntes költségcsökkentési egyezmény] által meghatározott összeg volt az első nagy akadály, mivel a gyakorlatban egyáltalán nem tartották ezt tiszteletben” – utalt az osztrák világbajnok arra, hogy a riválisok többet költenek annál, mint amiben megállapodtak.

 Lauda hangsúlyozta, hogy a Mercedes belátta, hogy növelni kell a költségvetést a sikerhez: „A Mercedes igazgatótanácsa megértette, hogy a jelenlegi erőforrásainkkal elveszítjük a harcot, mivel a McLaren, a Ferrari és a Red Bull nem tartja be a korlátozásokat” – mondta a háromszoros bajnok. A Welt állítása szerint a Mercedes egyébként még így is kevesebbet költ mint két talán legfőbb riválisa, a Ferrari és a Red Bull.

A cikk olvasása a formula.hu weboldalon

Share: