A Riviérán a nap is másként süt

Nehéz lenne vitatni, hogy minden idők legnagyszerűbb magyar vízilabdázónője: két-két világ- és Európa-bajnoki aranyérem, világkupa-győzelem, három-három BEK- és LEN-kupa-trófea, három magyar és két olasz bajnoki cím támasztja alá Stieber Mercédesz klasszisát, no meg az, hogy hatszor választották meg idehaza az év női pólósának. A válogatottunkban 19 éven át sikert sikerre halmozó játékos 2015 óta edzősködik, most éppen Imperiában, ahol úgy él, mint Marci Hevesen, de azt mondja: az első hívószóra jönne a magyar vízilabdában dolgozni. A hívó szó azonban egyelőre késik.

Milyen most az idő Imperiában?

Itt, pár kilométerre a francia határtól, az olasz Riviérán tizenhat fok van, süt a nap, valahogy úgy, mint otthon áprilisban. 2015 óta a Rari Nantes Imperia női csapatának vagyok az edzője, előtte – miközben még bőven játszottam – az utánpótlással foglalkoztam. Liguria tartományban nehezen tudná rosszul érezni magát az ember, nemcsak a klíma és a természeti szépségek miatt, hanem azért is, mert itt még működnek az emberi kisközösségek. Valahogy itt vidámabb, emberibb a hangulat, mint odahaza. Itt még a nap is másképp süt.

– Nem tudom, akad-e még női pólós a világon, akinek hosszabb volt a pályafutása, mint az öné, hiszen még negyvenegy évesen is aktív játékos volt itt Imperiában.
– Ennek nem néztem utána, de az biztos, hogy 1986-ban, 12 évesen ismerkedtem meg a pólóval. Előtte úsztam, nem is rosszul. Nem akárki, Kovácshegyi Feri bácsi volt az edzőm – akkor még nem bácsi –, aki később Gyurta Danival is foglalkozott. Nem voltam rossz úszó, de Feri bácsi egyszer azt mondta: „Merci, te nem leszel olimpiai bajnok úszó, próbálkozz meg a pólóval!” Le is mentem a Honvédba, Papp Vilmos vett a szárnyai alá. Nem lehettem ügyetlen, mert 1988-ban Konrád János behívott a válogatott keretbe. Nem voltam még 14 éves. És egy évre rá már utaztam a csapattal Bonnba, a felnőtt Európa-bajnokságra.

– Ahol ezüstérmesek lettek az akkoriban egyeduralkodó hollandok mögött.

– Igen, de ahhoz még túl sok közöm nem volt, 1991-ben, Athénban viszont már a kezdőhetesben játszottam, ott nagyon kijött a lépés a csapatnak, én is dobtam egy gólt a hollandoknak a döntőben, akkor vertük meg őket először komoly tornán. Már Tóth Gyula volt akkor a szövetségi kapitány, rengeteget köszönhettem neki, el is mentem Szentesre pár évre. Hétközben Pesten edzettem az UTE-ban, akkor az volt a legerősebb férficsapat idehaza, csak kuriózumként említem, hogy a 15 éves Varga Dumival játszottam együtt, mert persze nem a felnőttekkel, Benedek Tibivel, Varga Zsolttal, Vincze Balázzsal birkóztam a vízben, hanem a serdülő srácokkal. Mindig pénteken mentem le Szentesre, egyet edzettem a csapattal, lejátszottuk a bajnokit, aztán vissza Pestre. Azt hiszem, a karrieremet jelentős részben azzal alapoztam meg, hogy a Honvédban és az UTE-ban is sokat játszottam srácokkal.

– Még nem említette, milyen volt Konráddal. Jómagam is tudósítottam az 1989-es bonni Eb-ről, emlékszem, fantasztikus hangulatot csinált, folyamatosan fetrengtünk a nevetéstől.
– Jani? Imádtuk! Csodálatos körülményeket teremtett a válogatottnak, akkor, amikor még szerény volt az állami támogatás, ő viszont az ismeretségi körén keresztül szponzorokat szerzett, mindent elintézett nekünk. Isten nyugosztalja, igazi szívember volt.

– Az 1993-as sheffieldi Eb elődöntőjében hat perccel a vége előtt 8-4-re vezettek a hollandok ellen…
– Aztán 9-8-ra kikaptunk. Ne is mondja, egy kicsit mindnyájan belehaltunk. De egy évre rá Rómában már minden összejött a világbajnokságon.

((A teljes írás az mno.hu/sport oldalon olvasható)