A Suzuki is bejelentette Vinales helyettesét

Motor

2016. május 19. csütörtök, 09:49

Úgy tűnik, a nagy bejelentések délelőttje a mai: alig adta ki a Suzuki a Maverick Vinales távozásáról szóló közleményt, a Yamaha pedig a fiatal spanyol leigazolásáról szóló bejelentést, a „kékek” máris bejelentették, hogy a Ducatit elhagyni kényszerülő Andrea Iannone lesz jövőre a csapat egyik versenyzője a MotoGP-ben.

Amióta bejelentették Jorge Lorenzo ducatis szerződését, folyamatosan azt találgatták, vajon ki érkezhet a helyére a Yamahához, valamint ki lehet a spanyol csapattársa az olaszoknál. Az utóbbi néhány nap és óra megadta a választ mindkét kérdésre: a bolognai márka kedden jelentette be, hogy a két Andrea közül Doviziosót tartja meg 2017-re, míg a „hangvillások” ma reggel tették közzé a már korábban is gyakorlatilag tényként kezelt hírt, miszerint Maverick Vinales a Suzukit elhagyva, Valentino Rossi csapattársaként folytatja pályafutását.

Iannone-Suzuki-főkép

Ezek után Andrea Iannone sorsa foglalkoztatta a legtöbbeket: az biztos volt, hogy az olasz nem tér vissza korábbi alakulatához, a Pramac Racinghez, s egyre több helyről lehetett hallani, hogy épp Vinales helyét veheti át a Suzukinál. Nos, a „kékek” néhány perccel a spanyol távozásáról szóló hír után újabb közleményt adtak ki, amelyben megerősítették, hogy leszerződtették Iannonét a 2017-es és 2018-as szezonokra. A fiatal versenyző tavaly került fel a Ducati gyári alakulatához, s bár összetettben jobb helyezést ért el Doviziosónál, több alkalommal esett el önhibájából, mint kollégája – idén Argentínában ráadásul ő ütötte ki honfitársát is a második helyről –, amely vélhetően szerepet játszhatott a vörösök döntésében.

A Suzuki bejelentésével újabb értékes hely kelt el a 2017-es rajtrácson: voltaképpen már csak Iannone és Dani Pedrosa csapattársa a kérdőjeles – mármint hivatalos megerősítés szempontjából, hiszen Marc Marquez helye gyakorlatilag biztosra vehető a Repsol Hondánál. Az viszont már érdekesebb lehet, hogy ki fog Iannone oldalán versenyezni: Aleix Espargaróval a hírek szerint még nem kezdtek el tárgyalni a hosszabbításról, miközben Johann Zarco is szívesen menne a Suzukinál, sőt a francia tesztelési lehetőséget is kapott tőlük a nyárra.

Forrás: www.formula.hu – RSS