A Szeged hozta a kötelezőt a Strasbourg ellen

A Szeged együttese az első selejtezőfordulóban a Strasbourg ellen lépett pályára a LEN Kupa utódjának számító Euro Kupában. Varga Péter tanítványai többször is négy góllal vezettek, de a Strasbourg rendre fel tudott zárkózni.

ManherczManhercz Krisztián / Fotó: vizipolo.hu

I. negyed:

Jól kezdte a találkozót a Szeged együttese, ötméteresből Varga Zsolt találata révén már az első percben vezettek. A Strasbourg a következő támadásból válaszolni tudott, Romain Blary 1-1-re módosította az eredményt. Ismét Varga percei következtek, először akcióból, majd emberelőnyből is betalált, ezzel megszerezte harmadik gólját már az első negyedben. A negyedik percben Manhercz Krisztián lövése is beakadt, ezzel 4-2 állt az eredményjelzőn. A Strasbourg David Babic révén még szépíteni tudott, így 4-2-vel ért véget az első játékrész.

II. negyed:

A dudaszó után a Szegedhez került a labda, mert a Strasbourg ráúszó játékosa idő előtt indult el a játékszerért. Ez azonban cseppet sem zavarta meg Romain Blary-t, aki két egymás utáni góllal 4-4-re alakította az állást a második negyed negyedik percében. Ezek után, két emberhátrányos szituációt is kivédekezve nem engedte vezetéshez jutni a Szeged az ellenfelét, olyannyira, hogy a hetedik percben Sedlmayer Tamás találatának köszönhetően visszavette a vezetést. Egy perccel később ismét Sedlmayer volt eredményes, majd az utolsó percben Lukas Seman is feliratkozott a gólszerzők listájára, így a szünetre 7-4-es szegedi vezetéssel mehettek a csapatok.

III. negyed:

Romain Blary ott folytatta, ahol abbahagyta, újabb góljával 7-5-re zárkózott fel a Strasbourg. Nem sokáig örülhetett a kétgólos különbségnek a francia csapat, Kiss Csaba révén 8-6-ra módosult az eredmény. Manhercz Krisztián négyre növelte a Szeged előnyét a játékrész harmadik percében. David Babic az ellentámadósból bepöckölte a labdát, így 9-6-ra módosult az állás. Kettő perccel a negyed vége előtt kettős emberelőnybe kerültek a szegediek, de nem sikerült kihasználniuk a dupla fórt. Ez megbosszulta magát, Van Peperstratee révén 9-7-re zárkózott fel a Strasbourg.

IV. negyed:

Szegedi büntetővel kezdődött az utolsó negyed, Kiss Csaba értékesítette is az ötméterest. Egy perccel később Manhercz Krisztián is megszerezte harmadik gólját a mérkőzésen, 11-7 állt ekkor az eredményjelzőn. Sikerült értékesíteni első emberelőnyös ziccerét a Strasbourgnak, ezzel David Babic is belépett a három gólosok táborába. Marko Bratic gyönyörű ejtésével ismét kettő volt közte, 11-9 a Szegednek. Varga Zsolt ötméterest értékesített,  majd az ellentámadásnál ki is állították. Babic nem sokat szöszmötölt, 12-10-re kozmetikázta az eredményt. Az utolsó percben egy megúszást követően Kiss Csaba szerzett újabb gólt, ezzel beállította a 13-10-es végeredményt.

N.V.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS