A-szint ajándékba

A legszebb karácsonyi meglepetéssel önmagának szolgált Késely Ajna, hiszen a győri nemzetközi felnőttversenyen megúszta az olimpiai A-szintet 400 méter gyorson. A Kőbánya SC tizennégy éves versenyzőjének ez automatikusan nem ér riói repülőjegyet, de a szakemberek szerint bizonyára rajtkőre állhat a játékokon.

reb „Nagyon fájt a vége, az utolsó száz méteren már nem éreztem a lábamat. Mégis, a legszívesebben visszamennék, hogy újra átéljem azokat a pillanatokat” – idézi fel lelkesen Késely Ajna a győri nemzetközi viadalon történeteket. A Kőbánya SC 14 éves úszójának van is miért feldobottnak lennie: teljesítette a 400 m gyors olimpiai A-szintjét. Nem is akárhogyan, hiszen 4:07,90-es ideje jóval erősebb, mint a 4:09,08-as kritérium.

kesely_ajna_szalmas_mob

Késely Ajna  •  Fotó: Szalmás Péter/MOB

Pedig az első bejelentett szintkísérlet alkalmával nem sikerült elérni a vágyott célt. A 4:10,80-as eredmény is új korosztályos rekordot jelentett persze, de ez kicsit sem tette boldoggá a lányt.

„Dicsértem, mert nagyon jól úszott, ő mégis könnyes szemmel jött ki a vízből – veszi át a szót mestere, Turi György. – Azt mondja, tudja, hogy hol rontott, és később azt kérdezte, van-e lehetőség ismételni. Féltettem őt, nem erőltettem, hogy megint próbálkozzon, hiszen nehéz egyedül medencébe csobbanni, miközben mindenki őt figyeli. Ráadásul a verseny utolsó napján vágott bele újra, pedig már több számot leúszott. A fáradtságot és minden mást figyelembe véve veszélyesnek tartottam a kísérletet.”

Az edzői stáb óva intette a tinédzsert mondván, ráér tavasszal megúszni az olimpiai szintidőt. Egyik versenytársa, Sömenek Onon Kata viszont biztatta, ha ennyire érzi magában az erőt, fusson neki újra.

„Azt mondtam magamnak, egyszerűen nem megyek el úgy a karácsonyi kéthetes szünetre, hogy nincs meg a szintem – magyarázza Ajna. – Igaz, reggel nagyon fáradt voltam, mégis azt éreztem, meg kell ragadnom az utolsó lehetőséget, különben óriási hiányérzet maradna bennem. Amikor célba csaptam? Egyszerűen leírhatatlan, tényleg, nem tudom szavakkal visszaadni, mi futott át rajtam akkor.”

kesely_ajna02_cser_daniel_musz

 •  Fotó: Cser Dániel/MÚSZ

Turi szerint fantasztikus volt, hogy az egyébként rivális edzők, versenyzők, szurkolók, szülők alkotta közönség óriási vastapssal fogadta Ajnát a célban, s a fiatal úszó is megborzongva gondol vissza arra, ahogyan szurkoltak neki.

Bár mesterét meglepte a kiugróan jó időeredmény, Kiss László szövetségi kapitány számított a nagyszerű teljesítményre.

„A hódmezővásárhelyi nemzetközi juniorversenyen már érezhető volt, hogy Ajna remek formában van – mondja Kiss. – Gratulálok az edzőjének és neki is, hiszen nagyszerű eredményt értek el.”

Késely a hazai A-szintesek közül jelenleg a harmadik Hosszú Katinka és Kapás Boglárka mögött. Csakhogy a szakemberek egyetértenek abban, az Iron Lady-nek nevezett klasszis várhatóan nem vállalja a 400 m gyorsot az olimpián, másrészt Turi szerint Ajna mindig tavasszal fejlődik ugrásszerűen. Nem beszélve arról, hogy az ideje alapján helye lehet a 4×200 méteres gyorsváltóban is.

A kőbányás fiatalnak egyébként Egerszegi Krisztina, az ötszörös olimpiai bajnok példakép is gratulált. Mint ismeretes, az ország Egere 14 évesen nyert 200 m háton 1988-ban, a szöuli olimpián…

„Alig akartam elhinni, hogy mi történt, de ő biztatott, hogy igenis, higgyem csak el, mert ez a valóság. Igyekszem tovább fejlődni és még jobb időt úszni, nagyon remélem, hogy indulhatok a Rióban.”

Azt pedig határozottan állatja, az A-szintnél szebb karácsonyi ajándékot senkitől sem kaphatott.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS