A tavasz BL-üzenete

Magyar érdekeltsége is volt az ifjúsági Bajnokok Ligája idei őszének: a Puskás Akadémia már kiesett, a Barcelona azonban Tajti Mátyással a soraiban simán továbbjutott. Tavaszra maradt a nagy kérdés: a normál vagy a bajnoki ág az erősebb?

Nagy-Pál Tamás Véget ért az ifjúsági Bajnokok Ligája őszi szezonja. A legrangosabb európai korosztályos kupasorozat harmadik évadjában komoly változást vezetett be az UEFA: kétszeresére növelte a résztvevők számát, így fordulhatott elő, hogy az U19-es magyar bajnok Puskás Akadémiáért is szoríthattunk.

Puskás-Celtic

Puskás-Celtic  •  Forrás: puskasakademia.hu

A küzdelmek két ágon zajlottak: az egyiken a felnőtt BL-ben is résztvevő klubok korosztályos gárdái küzdöttek ugyanabban a csoportbeosztásban, mint a „nagyok”, míg a másikon 32 ország korosztályos bajnoka két kieséses kört vívott. Nagy volt az öröm Felcsúton, amikor az első fordulóban a ciprusi APOEL-t sodorta útjukba a sors, nem véletlenül: az idegenben elért 3-3-as döntetlent után hazai pályán 6-1-re nyertek Komjáti András fiai.

A második kör első mérkőzésének legnagyobb meglepetését okozták Óvári Zsolték, hiszen a Pancho Arénában 1-0-ra nyerni tudtak a Celtic ellen – a visszavágón aztán az erőviszonyoknak megfelelően 3-0-s vereséget szenvedtek. Kétgólos hátrányban többször is közel álltak a továbbjutást érő szépítéshez, így összességében egyáltalán nem vallott szégyent a Puskás.

Főleg, hogy sokan még az első fordulótól is féltették…

A skótokon kívül a svéd Elfsborg, a belga Anderlecht, az angol Middlesbrough, a holland Ajax, az osztrák Salzburg, a dán Midtjylland és a cseh Příbram lépett a bajnoki ág nyolc legjobb csapata közé, ahol a másik ág csoportmásodikjaival mérkőzhet meg a továbbjutásért. Azzal, hogy a csoportelsők automatikusan a nyolc között vannak, az UEFA mintha kissé lebecsülte volna a bajnoki ágat, pedig elgondolásunk szerint könnyen előfordulhat, hogy onnan maradnak többen talpon a végelszámoláskor.

A normál ágon is volt magyar érdekeltség, méghozzá Tajti Mátyás révén, aki háromszor is pályára lépett csereként a Barcelona színeiben. Igaz, hogy összesen alig több mint félórát játszott, de az is szép szám, ha azt nézzük, hogy a középpályás még csak 17 éves, vagyis két év múlva lesz az aktuális korosztály tagja. A sorozat első kiírásának győztese egyébként veretlenül nyerte meg az E csoportot, míg a második ugyanúgy az AS Roma lett, mint a felnőttek között.

A Real Madrid is továbblépett, még ha nem is ennyire simán, hiszen a PSG-től is kikapott (a franciáknak az csoportelsőséget ért), majd a Malmö vendégeként is 1-0-s vereséget szenvedett – ettől függetlenül a svédeknek nem volt esélyük a második helyre férniük.

A B jelű kvartett hozta a legnagyobb meglepetést, ugyanis nem a Manchester United és a Wolfsburg, hanem a PSV és a CSZKA jutott tovább. Az angolok olyan pofonokba szaladtak bele, mint a hollandok elleni öt- vagy az oroszok elleni négygólos vereség. Valójában az utóbbi jelentette nekik a kiesést, ugyanis a moszkvai gárdával azonos pontszámmal végeztek, és az egymás elleni eredmény döntött.

A portugál utánpótlás és a C csoport erejét ismerve talán nincs meglepetés abban, hogy az egész csoportkör magasan legjobban teljesítő csapata a Benfica volt. A lisszaboni gárda összesen 29 (!) gólt szerzett, a kazah Asztanának nyolcat, míg a török Galatasaraynak tizenegyet vágott. A második helyre az Atlético Madrid ért oda, a spanyoloknak szintén sikerült egy-egy kiütéses győzelmet aratniuk, ráadásul a Benfica vendégeként is elcsentek egy pontot.

A D csoportból is pottyant ki nagy név, méghozzá a Juventus, de nem minden ok nélkül, hiszen mindössze kétszer sikerült nyernie, több pontot nem is szerzett. Az első két helyen a Manchester City és a Sevilla osztozkodott – az angolok jutottak egyenesen a nyolc közé.

Tajti Mátyás

Tajti Mátyás

A horvát utánpótlás ereje töretlen: a Dinamo Zagreb úgy végzett a csoport első helyén, hogy ahhoz a Bayern Münchent és az Arsenalt is meg kellett előznie – mindkettőt le is győzte. Hihetetlenül izgalmasan alakult az F csoport vége, ugyanis a Dinamo, az Arsenal és az Olympiakosz ugyanannyi ponttal végzett, a körbeverés a horvátoknak és az angoloknak kedvezett.

Bizony, a bajorok lettek az utolsók…

A címvédő Chelsea nem hagyott kétséget afelől, hogy ebben a kiírásban is komoly babérokra tör, veretlenül nyerte meg a G csoportot, négy ponttal megelőzve a Dinamo Kijevet. A H csoportban a felnőttek között a Zenit lett az első, a Genk a második – az ifjúságiak mezőnyében ez éppen fordítva történt. Az orosz és a belga csapat búcsúzott tehát, az élen a Lyon, mögötte a Valencia végzett.

A következő fordulót, a felnőtt kiíráshoz hasonlóan, december 14-én, hétfőn sorsolja az UEFA a svájci Nyonban.

IFJÚSÁGI BAJNOKOK LIGÁJA
Csoportmásodikak (a bajnoki ág továbbjutóival találkoznak a nyolcaddöntőért): Real Madrid (spanyol), CSZKA (orosz), Atlético (spanyol), Sevilla (spanyol), AS Roma (olasz), Arsenal (angol), Dinamo Kijev (ukrán), Valencia (spanyol)
A nem bajnoki ág továbbjutói: Celtic (skót), Elfsborg (svéd), Anderlecht (belga), Middlesbrough (angol), Ajax (holland), Salzburg (osztrák), Misdtjylland (dán), Příbram (cseh)
Csoportelsők (nyolcaddöntősök): PSG (francia), PSV (holland), Benfica (portugál), Manchester City (angol), Barcelona (spanyol), Dinamo Zagreb (horvát), Chelsea (angol), Lyon (francia)

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS