„A tudomány döntsön a zárt pilótafülkéről, ne a múlt!”

Romeltakarítás Alonso és Räikkönen ütközése után (Fotó: Batchelor / XPB Images)

Romeltakarítás Alonso és Räikkönen ütközése után (Fotó: Batchelor / XPB Images)

Jules Bianchi tragikus balesete után – a 2014-es Japán Nagydíjat követően – ismét felmerült a zárt pilótafülkék bevezetésének lehetősége. A javaslat néhány évvel korábban, Felipe Massa 2009-as balesete után is előkerült, sőt a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) több komoly kutatást is végzett, az alakulatok pedig hosszú ideig egyeztettek az ötlet megvalósításának lehetőségéről, végül azonban minden maradt a régiben, az élcsapatok többsége ugyanis az zárt pilótafülkék ellen voksolt.

Sokan már akkor is azzal érveltek, hogy ez a módosítás szembemenne a Forma-1 örökségével, a királykategóriában ugyanis az első futam óta nyílt pilótafülkével szerelt autók versenyeznek, mások viszont egyre hangosabban érvelnek a változtatás mellett, ami egyesek szerint Bianchi életét is megmenthette volna. A 322 F1-es viadalon részt vevő Barrichello szerint a döntés jogát a szakemberek kezébe kellene adni, a végső szót pedig a tudományos kutatások, és a különböző töréstesztek eredményei alapján kellene kimondani.

„Csak a tudomány mondhatja meg, mi helyes és mi helytelen” – nyilatkozta a 43 éves sportember a Motorsport munkatársának. „A Forma-1-ben mindig nyitott pilótafülkét használtak, és mindig lesznek olyanok, akik panaszkodnak, és amellett érvelnek, hogy ennek így kell maradnia. Persze, a motorsportot sohasem tehetjük teljesen biztonságossá, abban az esetben pedig, ha egy munkagép van a pályán, lehet bármilyen a pilótafülke, a folytatásban is meg fogsz sérülni. Viszont, ha ott történik a baleset, ahol az várható, az új pályákon biztonságban lehetsz. Viszont vannak dolgokat, amiket csak a különböző töréstesztek igazolhatnak, és maga a tudomány” – magyarázta Barrichello.

Burti, aki a 2001-es Belga Nagydíjon komoly sérüléseket szenvedett, miután autójával a gumifalba csapódott, ezek a sérülések pedig végül Forma-1-es pályafutását is kettétörték, eközben kitart azon véleménye mellett, miszerint a királykategóriának ragaszkodnia kell a jelenlegi formulához, az ugyanis hozzátartozik a sport örökségéhez. „Én nem támogatom ezeket a változásokat! Mondom ezt annak ellenére, hogy annak idején nekem is volt egy komoly balesetem a Forma-1-ben. Nagyon nehéz erről véleményt formálni, hiszen a zárt pilótafülke talán megmenthette volna Bianchi életét.”

„Szóval, ha erre gondolsz, akkor nem igazán lehetsz a módosítások ellen, viszont abban az esetben, ha csak a sportra gondolok, akkor nem akarom látni ezeket a változásokat. Nem véletlenül nevezik nyitottnak ezeket az autókat; ragaszkodnunk kell ehhez! Sohasem lennék egy olyan javaslat ellen, ami biztonságosabbá teszi a világbajnokságot, viszont ez [a nyitott pilótafülke] hozzátartozik a Forma-1 örökségéhez. A formaautók koncepciójához tartozik, hogy a pilóta feje látható, ellenben például a túraautókéval. Ha ezt megváltoztatjuk, az rossz lehet a Forma-1 számára” – zárta gondolatát a brazil, aki jelenleg hazája stock car bajnokságában versenyez. 

Forrás: www.telesport.hu – RSS