
A spox.com taktikai elemzése.
A Bayern szoros meccsen győzedelmeskedett a Manchester City ellen, de dominanciája nem volt megkérdőjelezhető a 90 perc alatt. Pep Guardiolának pedig úgy tűnik, mindig van kéznél egy alkalmas játékosa, ha a helyzet úgy adódik. A spox.com taktikai elemzése.
Thomas Müllerről köztudott hogy egy nagyon jókedvű ember. Az ,,ősbajor” Müller nagyon szívesen tréfálkozik. Ilyen volt például az is, amikor egy dél-amerikai riporterhölgy kérdésére válaszolt az Aranycipővel kapcsolatban a VB döntő után.
A City elleni győzelem után is nagyon jó kedvében volt. Huncut vigyorral az arcán keresztül vonult a vegyes zónán, majd interjút adott és nevetett. Közben az első percben kihagyott helyzetéről beszélt. ,,Nem tudtam rendesen átvenni a labdát. Ez eléggé bosszantott is.” A bosszúság még 89 percig tartott ugyanis Boateng a győztes gólt csak a 90. percben lőtte be. ,,Amíg a csapat nyer, addig nevetve fekszem le aludni.” Az, hogy Müller a jó kedvét meg tudta tartani, Boateng győztes góljának köszönheti. De voltak más tényezők is, amik a Bayern domináns játéka mellett szóltak. Ilyen volt elsősorban a Bayern felállásának változtathatósága.
A sérülések ellenére semmi visszaesés
Nézzük először is a kezdőt, amit kényszeresen át kellett alakítani. A sérült Martinez, Thiago, és Schweinsteiger mellett még az újból lesérült Holger Badstubert és Frank Riberyt is pótolni kellett. Mindezek mellett még Arjen Robben sem lendült teljesen formában. Így Pepnek rögtönöznie kellett. Mehdi Benatia bemutatkozott a Bayernben, Rafinha pedig hosszú sérülés után egyből a kezdőbe került. ,,Kicsit kockázatos” – mondta Sammer a helyzetet látva. De mégis jó döntés volt.
,,Benatia jól tette a dolgát” – mondta Phillip Lahm és Guardiolától is csak dicséretet kapott. Jobbhátvédként Rafinha is kifogástalanul tette a dolgát. Ribery helyén Juan Bernat is hozta a kötelezőt, veszélyes beadásaival és passzaival sokszor helyzetbe hozta csapattársait. Boateng mellett ő volt a meccs másik kiemelkedő játékosa. A Bayern szinte meg se érezte, hogy öt kulcsjátékosa is hiányzik. A sérülésekre ellenére sok edző tud jól összerakni egy csapatot, de nagyon kevés olyan csapat van Európában, amelyik olyan játékosokkal és kvalitásokkal rendelkezne, hogy úgy reagáljon le egy ilyen helyzetet, mint az FC Bayern. Ez elegendő volt, hogy a meccs folyamán végig határozottan uralmuk alá hajtsák az ellenfelet és győzedelmeskedjenek.
Stratégiai rugalmasság: Guardiola átalakítása meghozta eredményét
Ha a játékrendszerre tekintünk, akkor azt is észrevesszük, hogy a Bayern meghatározó szerepe a rugalmasságának volt köszönhető. Pep a felállás alapjait a Boateng-Alaba-Benatia hármasra építette majd hozzájuk jött még Rafinha és Bernat akik további erősítést jelentettek a védelemben. Így néz ki valahogy egy olyan hármas és ötös védőláncolat, ami bármilyen szituációhoz alkalmazkodni tud. Szűk fél óra után azonban Guardiola kicsit átalakította ez a részt. Alabát átrendelte a középpályára, így mögötte még négyen maradtak a védelemben. Ezzel a változtatással Pep a középpályát szerette volna jobban összekapcsolni. ,,Az ellenfélnél sokat volt a labda. Ez nem kedvezett nekünk ugyanis így sokat kellett futnunk. Ezért változtatott az edző, ami egy jó döntés volt. Így újra keményen támadni tudtuk őket és közelebb kerültünk hozzájuk.”– magyarázta a csapatkapitány.
A változtatások ellenére is sok lehetőség volt még ebben a játékrendszerben. Például ha Rafinha előretört a szélen, akkor Alonso lépett vissza a helyére biztosítani. A helycserék, az átadások,és labdaátvételek mégis ösztönösen és zökkenőmentesen működtek.
A Bayern változó -a City szilárd
A Manchester City teljes ellentétben állt a Bayernnel. Kontráik teljesen egysíkúak és átláthatóak voltak, a passzok pedig könnyen olvashatók. A támadókat sokszor semlegesítették, a védők jól zárták a réseket. Úgy tűnt, a lelátón helyet foglaló Manuel Pellegrininek semmi ötlete sem volt a Bayern ellen. Csak egy ballábas lövés Dzekótól, majd Aguerótól, ami veszélyt jelentett még az utolsó percekben. Míg a Bayern tündökölt változatos játékával addig a City eléggé megnehezítette a saját dolgát. Néhányan a támadósorból kölcsönösen hagyták magukat faultolni így nyerve teret a csapattársainak. A helycserék a támadásoknál is jól működtek. ,,Elöl is nagyon változatosan és okosan játszottunk” – értékelt Manuel Neuer.
Boateng visszajött, hogy megbüntessen minket
,,A labda pont jól érkezett. Gondoltam jól rávágom” – magyarázta a Boateng a jelenetet, ami a győzelemhez vezetett. erdekes viszont hogy Boateng volt az, aki az előző szezonban a City ellen azonnali piros lappal távozni kényszerült a pályáról.
,,Boateng azért jött, hogy megbüntessen minket” – mondta Joe Hart a meccs után. Karl-Heinz Rummenigge pedig még annyit hozzáfűzött: ,,Ezt senki se érdemelte volna úgy meg, mint Boateng. Ő volt ma a legjobban teljesítő játékos. Hihetetlen meccset tudhat maga mögött.” Mindezek mellé még Müllert is megkímélte egy álmatlan éjszakától.
A cikk olvasása az fcbayernmunchen.hu weboldalon.





