A versenyző öltözetek fejlődése az F1-ben

60 évvel ezelőtt a munkaruha nem volt alap a pilóták kelléktárában. A pilóták leginkább könnyű pamut nadrágot, pólót és vékony bőrcipőt viseltek, amely gyakran gumitalpú volt kiegészítve egy vékonyka vászon fejfedővel, valamint egy perforált bőrkesztyűvel és egy alumínium keretes szemüveggel, ami így együtt tűz esetén nem volt egy életbiztosítás. Ma már a pilóták viselete teljesen másképpen néz ki, és jobban is védi őket.

A pilóták biztonsági felszerelésének a fejlődése azonban egy hosszú és rögös út eredményeképpen jutott el oda, ahol ma van. A jelentős fejlesztések azonban sajnos gyakran egy, egy pilóta halála után következtek csak be, így Jim Clark (1968), Ayrton Senna (1994), vagy a NASCAR menő Dale Earnhardt (2001) halála is jelentős fejlesztéseket eredményező vitákra adott alkalmat, hogy a cockpiton belül és kívül is nagymértékben növekedjen a pilóták biztonsága. Az olyan beszállítók, mint a Stand 21, Sparco, OMP és az Alpinestars nagyon sok innovációt mutattak be, míg az utóbbi években maga az FIA is számos szabványt állított fel a biztonság növekedése érdekében.

Az 1960-as évek

Kezdetben Amerika volt a vezető a biztonság fejlesztésének területén, kötelező bukósisak az Indianapolisi versenyen 1935-től, lángálló ruhák 1959-től, miután Jerry Unser Jr meghalt egy tűzben. A legnagyobb előrelépést azonban ezen a területen a Du Pont érte el, amikor is az amerikai hadsereg számára kifejlesztette a könnyű, hajlékony, kényelmes és strapabíró szintetikus szálat a Nomex-et, amely alacsony gyúlékonyságú és magas olvadáspontú is egyben. Nagyjából 370 Celsius fokon a polimer szén és nitrogén atomok átrendeződnek így hozva létre a megfelelő védőfelületet. Nem csak, hogy ez a kémiai folyamat hőt nyel el, de közben a szénszálak is megvastagszanak egy védőréteget képezve a tűz és a bőr felület között. A szénszál pedig kiváló hőszigetelő, ráadásul csak szublimál, tehát a szilárd halmazállapotból egyből légnemű halmazállapotba megy át, mindezt 3462 Celsius fokon, ami lényegesen magasabb, mint a fémek olvadáspontja.

A Du Pont új anyagára az indianapolisi központú Hinchman figyelt fel, akik az 1920-as évek óta gyártottak versenyző overálokat, az új Nomex-ből készült öltözetüket pedig először Mel Kenyon viselte az 1966-os Indianapolisi 500-as versenyen. Az új öltözet pedig a fiatal Mario Andrettinak is köszönhetően gyorsan elterjedt Amerikában, majd nem sokkal később Európát is meghódította. Ezek a ruhák azonban még egy rétegűek voltak, ezért a pilótáknak azt tanácsolták, hogy alatta viseljenek Nomex-ből készült fehérneműt is, mert a katonai tesztek azt bizonyították, hogy több vékony réteg nagyobb védelmet ad, mint egy vastag.

Az 1970-es évek

A rákkeltő azbesztet ma joggal démonizálják, a tűzálló tulajdonságai miatt azonban egykor fontos szerepet játszott a versenyző öltözetek fejlődésében.

A Stand 21 1972-től kezdve az egyik úttörője volt a két-, és háromrétegű Nomex overálok fejlesztésének, de nekik volt egy B tervük is, amit az azbesztre alapoztak. A Stand 21 a párizsi Vetements Leconte céggel szövetkezett, akik már jártasságot szereztek a francia tűzoltóság számára készült tűzálló ruhák területén, így velük közösen egy azbeszt szálakból készült overált fejlesztettek ki, amit első ízben a Ligier csapat francia pilótája Jacques Laffite próbált ki. Az egyrétegű, a francia biztonsági szabványoknak megfelelő ruha könnyű viselet volt, sőt ráadásul még kismértékben nedv áteresztő képességgel is rendelkezett. Igazi csoda anyagnak tűnt, sajnos azonban a 70-es évek végére a hátrányai is kezdtek kiderülni.

A tendencia azonban szerencsére folytatódott, így az FIA 1975-ben elrendelte, hogy az összes Formula-1-es pilótának tűzálló ruhát kell viselnie. Igazi szabvány azonban nem létezett a tűzálló ruhákkal kapcsolatban, Niki Lauda 1976-os nürburgringi balesetét követően azonban a pilóták megértették a tűzálló ruhák jelentőségét, ezért a 70-es évek végére Andretti és Carlos Reutemann már a NASA által kifejlesztett ötrétegű overálokban nem csak képletesen, de a szó legszorosabb értelmében is izzadt.

Az 1980-as évek

Az 1986-os Portugál Nagydíjon készült híres képen Ayrton Senna, Alain Prost, Nigel Mansell és Nelson Piquet ül láthatóan jókedvűen a bokszutca falán. A mosolyra volt is ok, hiszen ekkor már mindannyian az FIA által bevezetett új Hővédelmi Szabványnak megfelelő overált viselték. Ez a szabvány meghatározta, hogy a versenyző öltözetének pontosan mennyi ideig is kell ellenállnia a lángoknak. A háromrétegű overáll, ami Senna és Prost kedvence is volt pedig jelentős fejlődésen ment keresztül. Vékonyabb és puhább kesztyűk, valamint kiderült az is, hogy bár a kötés időigényesebb, mint a szövés a ruha azonban ennek köszönhetően sokkal inkább nyújtható lesz. Az új anyag a Lycra alkalmazásával pedig sokkal kényelmesebb viseletté váltak a pilóták overáljai. A Lycra azonban hátrányosan érintette az overáll stabilitását és a szúrásokkal szembeni ellenállását, ezért azt később csak a ruhák váll részénél alkalmazták.

A komfort pedig egyre fontosabbá vált, így 1986-ban megjelent az új ST2000-res anyag, amely a több légrétege miatt nem csak, hogy jobban ellenállt a tűznek, de igazán lélegző anyag is volt, ennek köszönhetően pedig sokkal hűvösebben tartotta a pilóta testét.

„Prost azonnal megértette, hogy ez milyen előnyökkel is jár” – nyilatkozta a Stand 21 alapítója, Yves Morizot. „Ha nem hevülsz túl, akkor te gyorsabban és biztonságosabban vezethetsz. Néhány pilóta azonban a régi megoldást részesítette előnybe, mert fényes volt és jobban is nézett ki. De Prost tudta, hogy ha kényelmesebb a ruha, akkor te sebesség előnyre is szert teszel.”

Napjaink

A versenyző öltözetek tűzállóságával kapcsolatos legátfogóbb szabályozást 2002-ben vezették be. Az anyag, a cipzár, a cérna, a varrás, a hímzés (ami csak a külső réteget érintheti), a rugalmasság, a zokni, a cipő, a kesztyű, a fehérnemű (jelenleg kötelező és a minimális súlya 180g/m2), a tartósság, a szerkezeti integritás és a tűzállóság mind, mind meg lett határozva az FIA 8856-2000-as szabványában.

A tűzállósággal szembeni kutatások is folytatódtak, amit Morizot cége a Francia Hadsereggel, Professzor Claude Meistelmannal (a Nancy egyetemről) és Dr. Paul Trafforddal az FIA orvosi tanácsadójával közösen végzett.

A vizsgálataik a tűzállóság mellett a ruhák szelőző képességeire is kiterjedtek, és azt találták, hogy a legtöbb pilóta teljesítménye, a testhőmérséklet egy fokos emelkedése esetén is jelentősen romlik, míg mások akár 40 Celsius fokos testhőmérséklet esetén is remekül teljesítettek. Az üzenet azonban egyértelmű, a pilóták túlhevülése esetén általában hajlamosabbak lesznek a hibára és a balesetre.

Azért napjainkban a versenyző öltözetek fejlesztésénél egyre fontosabb szempont, hogy az könnyebb és hűvösebb viselet legyen, miközben megfelel a teljesítménybeli követelményeknek, sőt még divatos is egyben. Az egyszerű megoldásnak az tűnt, hogy egy új kétrétegű overált fejlesztenek ki, amely megtartja a háromrétegű ruha védelmi színvonalát.

Ezt 2005-ben sikerült is elérni, úgy hogy kívül egy vastagabb, míg belül egy vékonyabb réteget alkalmaztak. A ruha anyaga is megváltozott, az új ST3000-res anyagnál pedig a szövésen is jelentős mértékben változtattak, így az egyik réteget kisebb átmérőjű, de megcsavart szálakból készítik, míg a másik réteg lazább kötésű, ennek következtében jobb a légáramlás, a külső vastagabb rész pedig jelentős mértékben kompenzálja a kevesebb csapdába esett levegő miatti teljesítményvesztést.

Az ötlet pedig a gyakorlatban is bizonyított, így 2008-ban Romain Dumas, Timo Bernhard és Emmanuel Collard már ilyen overálban nyerték meg a Penske Racing Porsche versenyautójában a Sebringi 12 órás versenyt.